Negyedszázada szülőföldünk magyarságának szolgálatában

Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház

2018. augusztus 8., 10:46 , 916. szám

Csaknem két évszázaddal ezelőtt ekhós szekerekkel járták Magyarország útjait Thália magyar papnői és papjai, a magyar színjátszás hőskorának színésznői és színészei, hogy a drámairodalom gyöngyszemeivel ajándékozzák meg – anyanyelvünkön – a magyar közönséget, s egy-egy estére elbűvöljék őket a színpad varázsával. Akkor, amikor még alig volt színház, s a társulatok többnyire alkalmi színpadokon léptek fel. De vitte őket a szívük, a lelkesedésük… Akárcsak napjainkban a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház (korábbi nevén: Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház) művésznőit és művészeit, akik nemcsak vidékünk négy színházában, hanem gyakorta fűtetlen művelődési házakban lépnek fel, hogy terjesszék az anyanyelvű kultúrát…

– A Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház 1993-ban jött létre, s az év tavaszán került sor az első fellépésére a Beregszászi Városi Művelődési Házban, hivatalosan viszont csak az év őszén, október 25-én alakult meg – pillant vissza a múltba Kacsur András, a színház mai igazgatója.

Ami pedig az előzményeket illeti, 1988-ban Vidnyánszky Attila – aki 2012 óta már a Budapesti Nemzeti Színház igazgatója – felvételt nyert a Kijevi Állami Karpenko-Karij Színház- és Filmművészeti Egyetemre, a rendezői szakra, majd annak elvégzése után ő lett a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház alapító igazgatója, majd művészeti vezetője, rendezője. S mint Kacsur András kifejti, bár már 2008 óta Magyarországon él és dolgozik, de továbbra is részben ő a színház rendezője, ha ritkán is, de vissza-visszalátogat Kárpátalja magyar teátrumába, s ha nincs is itt, a távolból is támogatja a beregszászi színházat, képviseli az érdekeit, lobbizik az érdekében. De visszatérve a kezdetekhez, miközben Vidnyánszky elvégezte a fent nevezett egyetem rendezői szakát, tizenhat kárpátaljai magyar fiatal befejezte tanulmányait az egyetem magyar csoportjában, ám mint beszélgetőtársamtól megtudom, két év alatt a zömük lemorzsolódott, kit erre, kit arra sodort az élet, s csupán öten maradtak a színházban.

– Kezdetben olyan tervek születtek, hogy a Beregszászi Városi Művelődési Ház lesz a kárpátaljai magyar színház otthona, s fel is akarták újítani, ki is akarták bővíteni az épületet, de végül semmi sem lett a tervekből – magyarázza a jelenlegi igazgató. – A színház beköltözött az akkor eléggé lerobbant egykori Oroszlán Szállóba, ahol kialakították a kistermet, s ott került sor a színdarabok próbáira, az elő­adásokat pedig Kárpátalja-szerte, elhanyagolt művelődési házakban tartották meg, miközben a fizetések akár hónapokra is elmaradoztak. 1993 őszén felvételit hirdettek a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház leendő újabb színésznői, színészei számára. A következő év tavaszán megkezdődött a jelentkezők válogatása. Kijevből, a fent említett egyetemről is érkeztek egyetemi tanárok, befejezni a válogatást, aztán felvételiztünk az univerzitásra, majd mivel kevesen voltunk, augusztusban pótfelvételire került sor, így megnőtt a magyar csoport tagjainak a száma, s az egyetem elvégzése után, 1998-ban tizennégyen álltunk munkába a színházban. Ám a meggyarapodott színtársulat próbái számára már szűknek bizonyult a színházi kisterem, ezért beregszászi iskolák tantermeiben tartottuk meg azokat. A fellépésekre pedig különböző kárpátaljai színházakban, művelődési házakban került sor, míg Thomas Stearns Eliot modernkori amerikai-angol drámaíró Gyilkosság a székesegyházban című drámáját templomokban adtuk elő.

Ezekben az időkben, 1994-től egészen 2016-ig Balázsi József volt a színiigazgató, s az évek folyamán – zömmel magyarországi támogatások, köztük az Illyés Közalapítvány segítségének köszönhetően – kisebb-nagyobb felújítási, korszerűsítési munkálatokra került sor a volt Oroszlán Szálló épületén s épületében. Ez idő tájt forgatta le az Ungvári Televízió Magyar Szerkesztősége – „Ide nekem az oroszlánt is” címmel – a munkálatokról készített dokumentumfilmjét. A színház ún. régi szárnyát az 1990-es évek derekán kezdte használni a társulat, az ún. új szárnyat pedig 2004-ben vették használatba. A nagyterem 2004 februárjában készült el teljesen, s az utolsó simításokat maguk a színészek végezték el. Ugyanebben az évben világítástechnikát is kaptak a régi felváltására, ám az „új” – mint beszélgetőtársam kifejti – elavult volt, nem is nagyon tudták használni, ezért most is a korábbi reflektorokat használják. Az épület teljes felújítása pedig a múlt év közepén kezdődött, s jelenleg is tart. Miközben 2016. augusztus 26-án Kacsur András lett a színház igazgatói teendőket ellátó megbízott vezetője, majd két hónap múltán a megyei tanács véglegesítette öt évre szóló igazgatói megbízatását. Állandó rendezővel viszont már 2008 óta nem rendelkezik a színház.

– Vendégrendezők rendezik az előadásokat, magyarországiak vagy ukrajnaiak, de volt rá példa, hogy színészhallgató rendezett – magyarázza az igazgató. Ami pedig a jövőt illeti, mint beszélgetőtársam elmondja, tárgyalásokat folytatnak egy most születő huszti színházzal, s reméli, jó együttműködést sikerül vele kialakítaniuk, melynek eredményeként a felső-Tisza-vidéki színházkedvelő magyarok is helyben, egy igazi színházban élhetik át a színpadon ott és akkor megszülető színdarab varázsát. Emellett, ha minden jól megy, 2019-től, duális képzés keretében a Kaposvári Színművészeti Egyetem és a Beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola bázisán magyar színészosztály indulhat, mely számára a Budapesti Nemzeti Színház és a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház biztosít majd gyakorlati képzést.

Reméljük, mindez megvalósul, és vidékünk magyar színháza – mely 2007 óta hivatalosan is nemzeti jelentőségű intézmény – a jövőben is az anyanyelvű kultúra terjesztőjeként szűkebb pátriánk magyar nemzetrészének egyik fontos tartóoszlopa marad.

L. M.