Honismereti kiránduláson a KMKSZ Sárosoroszi Alapszervezetének tagjai

Olvasói levél

2018. szeptember 5., 08:00 , 920. szám

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Sárosoroszi Alapszervezete – élén Hiába András elnökkel – honismereti kirándulást szervezett augusztus 30-án.

A kirándulás első állomásaként Kárpátalja híres műemlékét, az ungvári várat és a benne működő Kárpátaljai Honismereti Múzeumot, majd a vár tőszomszédságában lévő szabadtéri néprajzi múzeumot tekinthették meg a sárosorosziak.

A nevickei várrom lábánál hosszabb pihenőt tartottak, ahol a kirándulók elfogyaszthatták ebédjüket. A program a Kisturjaszög (Turicski) mellett fekvő településen, Rónafüreden (Lumsori) folytatódott, ahol a csapat tagjai kipróbálhatták az üstben fürdést, azaz a „csánozást”. A 40-50 fokos fürdő után a bátrabbak a jéghideg patakvízben kontrasztfürdőt vehettek. Emellett lehetőség volt szabad horgászatra, a nyugodtabb időtöltésre vágyók pedig sétálhattak a hegyi patak partján. A résztvevők felfrissülve és kipihenve folytatták az utazást, mégpedig a Bartos József festőművész által vezetett beregszentmiklósi várkastélyba. Végül a Szolyvai Emlékparkba tért be a csapat, ahol a málenykij robot és a sztálini terror áldozatainak emlékfala előtt Rácz István sárosoroszi római katolikus plébános vezetésével imádkoztak a Sárosorosziból, illetve a más kárpátaljai településekről elhurcoltak lelki üdvéért. A megemlékezést nemzeti imádságunk, a Himnusz eléneklésével zárták.

A KMKSZ Sárosoroszi Alapszervezete ezúton is köszöni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek, valamint a KMKSZ megyei és Beregszászi Középszintű Szervezetének, hogy anyagilag hozzájárultak az utazás megvalósításához, továbbá köszönetét fejezi ki Jakab Erikának, hogy érdekes legendákkal, mondákkal, történelmi és földrajzi információkkal tette színesebbé, tartalmasabbá a kirándulást.

Hiába Krisztina,
a kirándulás résztvevője