Vasárnapi üzenet: 2018. szeptember 9.

A számadás ideje

2018. szeptember 9., 09:49
Pősze Roland

„…számadást tartott velük.” (Mt 25,19)

„Mindennek megvan a maga ideje” (Préd), és mindennek eljön a maga ideje. Minden ember igyekszik rendbe rakni élete dolgait, mert ahol Krisztus van, ott a rend is megfigyelhető. Nekünk Krisztust kell keresnünk és befogadnunk. Ez a feladat sokszor nehézségekkel jár, de ha megtaláljuk, akkor az öröm érzése eluralkodik rajtunk.

Minden tettünkért vállalni kell a felelősséget. Úgy cselekedjek, hogy  amikor elérkezik a számadás ideje, akkor felelősen tudjam vállalni tetteimet. Minden embernek a kapott talentumokkal, lehetőségekkel kell elszámolni. Ha ötöt kaptam, akkor öttel, ha kettőt kaptam, akkor kettővel. Nem az embertársam talentumával kell elszámolnom, hanem azzal, amit én kaptam. Helyettünk cselekedni, majd pedig számadást adni nem mások fognak.

Életünkben többször tartunk revíziót. Mennyink van? Miből gazdálkodhatunk? Mindezek meghatározzák életünket. Tudjuk magunkat mihez tartani. Ez is hasonlóan fontos és elengedhetetlen feladat. A talentumoknál ne a számokra, a mennyiségre koncentráljunk, hanem amit kaptam, azt a lehetőséget megéljem. Ne gondoljam azt, hogy majd nekem nem kell számot  adni tetteimért. Aki így gondolkodik, az felelőtlen, és nem vállalja tettei következményét.

Pősze Roland
mátyfalvai áldozópap