Fecske Csaba: Balatoni reggel

2018. szeptember 12., 09:51 , 921. szám

Fénnyel megrakott szekerekkel

az éjszakából jön a reggel.

A tavon könnyű pára leng.

Játékos szél borzolja hajam,

majd meg- meglebbentve szárnyait

hová, ki tudja, elsuhan.

Mint lagúnák vize kék a csend.

 

Túlnan álmos templomtorony

köszönti harangszóval a napot.

Fönt falánk sirályok, nézem őket

e szálkás hangú orvhalászokat

s a csipkeként remegő habot,

ahogy a víz a partnak csókot ad

feledvén a lenti hínáros mezőket.

 

A nádasban bújó éjszakát

most űzik el a vadkacsák,

amint kiúsznak a zsombékok közül.

Kormos kis fecskék villámlanak,

moccanatlan vézna lábakon áll a stég.

Hűvös hajnalok, parázsló esték

remetéje, horgász nézi a tavat,

mely mint óriási hal vergődik

medrében időtlen időkig.

 

 

Tájleíró költemény – mondaná a Balatoni reggelről egy tankönyv és mögötte a tudomány. Aztán azt is hozzátenné, hogy a nyelv ismert elemeinek egyedi rendezettségű formájával állunk szemben. És való igaz: számos módon lehet magyarázni a költemény csodáját. De Nagy László megmondta: „Műveld a csodát, ne magyarázd!”

Akkor most mit tegyünk? Aki nem ír verset, de boldog olvasója a költeményeknek, hogyan legyen csodaművelő?

Mindegyik vers olvasása közben hagyjuk átrendeződni bensőnkben az addig megszokott világot. Hagyjuk, hogy érjen utol az öröm és a fájdalom, a remény és a bánat, vagy akármilyen ritka és megfoghatatlan érzés, kép és hangulat, amilyet az adott vers, például egy tájleíró költemény ébreszt bennünk. Például amilyet Fecske Csaba verse ébreszt „a balatoni reggel” megidézésével: ahogy képek és hangok ragyogó tisztaságában egyszer csak ott vagyunk és érezzük, halljuk, látjuk a „fénnyel megrakott szekereket”, a tavon lengő párát, az álmos templomtorony hangját, az aranyos vadkacsákat, fecskéket, a horgászt és a stéget: a balatoni reggelt.

Ne a csoda anyagszerű megragadhatóságára törekedjünk. A megfoghatatlant nem szükséges összetételére bontani, „tetten érni” és úgy magyarázni. Átrendeződött benső világunkról beszámolva segítsünk hozzá másokat is a vers csodájához…

Penckófer János