Maláj utasszállító – Az ukrán és a brit védelmi miniszter is hazugságnak nevezte Moszkva állítását

2018. szeptember 17., 18:39

Sztepan Poltorak ukrán védelmi miniszter újabb, Oroszországban gyártott álhírnek nevezte, hogy az ukrán hadsereg egyik egységének fegyverzetéhez tartozott volna az a rakéta, amely 2014 júliusában a Donyec-medence szakadár ellenőrzésű területe fölött megsemmisítette a maláj légitársaság Boeing–777-es utasszállítóját. Osztotta véleményét Kijevben tartózkodó brit kollégája is.

„Ez nem igaz, ez hazugság, ez Moszkva politikája” – jelentette ki a miniszter hétfőn Kijevben, azon a sajtótájékoztatón, amelyet Gavin Williamson brit védelmi miniszterrel közösen tartott. Hozzátette, hogy véleménye szerint Oroszország ürügyet keres arra, hogy tovább „élezze a helyzetet”.

Williamson szintén dezinformációnak nevezte a moszkvai bejelentést. Emlékeztetett arra, hogy független vizsgálat állapította meg, ki felelős a malajziai gép katasztrófájáért.

A malajziai légitársaság gépének lezuhanásának körülményeit vizsgáló nemzetközi nyomozócsoport – amelynek tagjai ausztrál, holland, belga, maláj és ukrán szakértők – májusban kiegészítő bizonyítékokat tártak a nyilvánosság elé, amelyek alátámasztják, hogy Oroszország kulcsszerepet játszott az MH17-es járat katasztrófájában. A vizsgálócsoport arra a következtetésre jutott, hogy a Buk típusú légvédelmi rakétarendszer, amellyel lelőtték a gépet, az oroszországi Kurszkban állomásozó 53. légvédelmi dandárhoz tartozott, és Oroszországból szállították át Ukrajna Moszkva-barát szakadárok által megszállt keleti részébe.

A nemzetközi nyomozati szakvélemény alapján a holland és az ausztrál kormány arra a következtetésre jutott, hogy Oroszországot közvetlen felelősség terheli a gép lezuhanásáért, és bejelentették, hogy jogi lépéseket tesznek e felelősség megállapítására.

Moszkva viszont most azzal állt elő „orosz szakértői vizsgálatra hivatkozva”, hogy hamisítványok azok a fénykép- és videofelvételek, amelyeket a nemzetközi vizsgálócsoport annak bizonyítására demonstrált, hogy a Boeinget megsemmisítő Buk rakétarendszert Oroszországból szállították be Ukrajna területére, s a kilőtt rakéta pedig az ukrán hadsereg Lviv megyei Sztrijben állomásozó alegységének a fegyverzetéhez tartozott. Nyikolaj Parsin, az orosz fegyveres erők rakétatüzérségi főcsoportfőnökségének vezetője közölte: a Buk légvédelmi rendszer rakétájának harci vagy fedélzeti számát a helyszínen talált roncsok, a hajtómű és a fúvókablokk sorozatszáma alapján sikerült beazonosítani. Az orosz tábornok azt állította, hogy a rakéta sohasem hagyta el Ukrajna területét.

A négy évvel ezelőtti tragédiában a fedélzeten tartózkodó mind a 298 utas, valamint a legénység életét vesztette.

Olekszandr Turcsinov, a befolyásos ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) vezetője a legfrissebb moszkvai állításra reagálva kijelentette: „emlékezetem szerint ez már vagy a kilencedik vagy a tizedik verzió, amelyet orosz katonatisztek és politikusok próbálnak ráerőltetni a nemzetközi közösségre, hogy e szörnyű bűncselekményben játszott szerepük rejtve maradjon. Volt már spanyol diszpécser, ukrán vadászgép, levegő-levegő rakéta, volt állítólagos exkatona, aki éppen akkor volt azon a repülőtéren, ahonnan az ukrán vadászgép felszállt, hogy kilője a Boeinget, és sok más hazugság”. Turcsinov ezeket álhíreknek nevezte, amelyeknek szerinte egyetlen céljuk van: elrejteni a valódi felelőst. „Azt viszont, hogy a valódi bűnös az orosz katonai és politikai vezetés, már hivatalos vizsgálat és független szakértők is be bizonyították” – hangoztatta a politikus.

(MTI)