Honismereti kiránduláson a verbőciek és a feketepatakiak

Olvasói levél

2018. szeptember 19., 10:13 , 922. szám

Az előző évekhez hasonlóan, idén is honismereti kirándulást szervezett a KMKSZ Verbőci és Fekete­pataki Alapszervezetének elnöksége. A több mint 50 fős csoportot Popovics Béla helytörténész kalauzolta végig az utazás állomásain.

Az első megálló az ungvári vár volt. A kirándulók megismerkedhettek a vár felépítésével, történelmével, és megtekintették a benne található kiállításokat. A várlátogatás után még egy rövid sétára is volt lehetőség Ungvár történelmi központjában.

A csoport útja ezután a nevickei várhoz vezetett. A várdomb meghódítása után a kirándulók megcsodálhatták a hányattatott sorsú vár romjait, s meghallgatták a várral kapcsolatos legendákat is.

Az utolsó úti cél a Vojevodino turisztikai komplexum volt. Itt többféle érdekes program közül választhattak a résztvevők. Lehetőségük volt a Schönborn grófról elnevezett park bebarangolására is, ahol akadt bőven látnivaló: Ferenc József császár feleségének (Sissi) szobra, Sissi és Ferenc József forrása, az Osztrák–Magyar Monarchia határait idéző tó, valamint 22 pad azon országok címereivel, amelyekhez a történelem során Kárpátalja tartozott.

A kirándulásról fáradtan, de sok élménnyel és magyarságtudatában megerősödve tért haza mindenki.

Az alapszervezet elnöksége és tagsága ezúton is köszönetét fejezi ki a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének az utazáshoz nyújtott anyagi támogatásért!

A. E.