Petőfi Sándor: Mit daloltok még ti, jámbor költők?

2018. szeptember 19., 14:19 , 922. szám

„Mit daloltok még ti, jámbor költők,

Ily időkben minek az a dal?

Úgysem hallgat a világ reátok,

Hangotok csaták zajába hal.

 

Félre mostan, jó fiúk, a lanttal,

Szép zenétek hasznot nem hozó,

Tudhatnátok azt, hogy elenyészik

Mennydörgésben a pacsirtaszó.”

 

Meglehet. De a madár nem nézi,

Hallgatják-e őtet odalent?

A pacsirta fönn a kék magasban

Istenének és magának zeng.

 

Önmagától száll a dal szívünkből,

Ha bú vagy kedv érintette meg,

Száll a dal, mint szállanak a szélben

A letépett rózsalevelek.

 

Énekeljünk, társak, sőt legyen most

Hangosabb, mint eddig volt, a lant,

Hadd vegyüljön e zavaros földi

Zajba egy-két tiszta égi hang!

 

Romba dőlt a fél világ... kietlen

Látomány, mely szemet s szívet bánt!

Hadd boruljon a rideg romokra

Dalunk, lelkünk zöld repkény gyanánt.

 

 

Ez a költemény most ünnepli kerek évfordulóját: hónapra pontosan százhetven évvel ezelőtt született. És ha ebből indulunk ki, vagyis, ha tudatosítjuk, hogy 1848 szeptemberében írta Petőfi, amikor már fél éve tartott a forradalom, mindenképp meglepőnek mondható a témaválasztása.

Ebben a versében „tiszta égi hangnak” „pacsirtaszónak” nevezi a költeményt, míg az égre-földre szóló történelmi eseményre csak a „mennydörgés” utal. Illetve még „zavaros földi zajnak” mondja, és „romba dőlt világot” emleget a szerző, miközben érezni, hogy most nem a forradalmi helyzet, hanem egy különös emelkedettség kerítette hatalmába. A daloló madárhoz látja hasonlónak a költői munkát, hogy a költők „éneke” túlmutat a földi „látományon”.

Ezen mereng most a költő. Egy különös hangulatra ébredt, melyet még ma is, százhetven év után érezni lehet. Túl azon, hogy a költők dalairól szól a költemény, az olvasóban fölmerül a madárdal mibenlétének csodája. Hogy valóban: miféle okot és célt foglal magába például egy pacsirta vagy egy fülemüle éneke? Miféle késztetés veszi rá pici madarainkat tavasszal és nyáron nap mint nap olyan hangos és elragadtatott énekre, melyben mintha egy élet fölötti lét titkos terve, algoritmusa szállna a földre…

Penckófer János