Jótékonysági félmaraton a BeregFest keretében

2018. szeptember 24., 12:44 , 923. szám

Ötvenharmadik alkalommal került sor a Beregszászi járás hagyományosan ősszel megrendezett fesztiváljára, a BeregFestre, amelynek célja a nemzetek közötti összhang és barátság megőrzése. A kétnapos fesztivál ünnepélyes megnyitóját megtisztelte jelenlétével Hennagyij Moszkal, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal elnöke, Szilágyi Mátyás beregszászi magyar főkonzul, Barta József, a Kárpátaljai Megyei Tanács első elnökhelyettese, Sin József, a Beregszászi Járási Tanács elnöke, Petruska István, a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatal elnöke, Gulácsy Géza, Péter Csaba és Tóth Miklós, a megyei tanács képviselői, Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, Babják Zoltán, Beregszász város polgármestere, Barta István, Jánosi község polgármestere, Borsod-Abaúj-Zemplén megye küldöttsége, Török Dezső, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke, Komló, Csongrád és Dombrád küldöttsége.

Elsőként Hennagyij Moszkal köszöntötte a fesztiválra érkezetteket magyar és ukrán nyelven egy­aránt. A kormányzó jó szórakozást, felejthetetlen élményeket, kellemes beszélgetéseket kívánt mindenkinek, aki ellátogat a rendezvényre, valamint azt, hogy tapasztalják meg az ide érkezettek, hogyan él együtt barátságban és megértésben több nemzetiség Kárpátalján.

„Mint látjuk: sötét fellegek gyűltek össze felettünk, és viharos idők jönnek. Ezt nemcsak a mai időjárásra értem, hanem Kárpátalja magyarságára. De mi tudjuk azt, hogy mi következik az eső és vihar után: napsütés és jó idő. Bízunk abban, hogy ez így lesz a kárpátaljai magyarság életében is” – mondta el köszöntőjében Barta József, majd jó ünneplést kívánt a jelenlévőknek. A megyei tanács első elnökhelyettesének gondolataihoz Petruska István is csatlakozott.

Sin József beszédében hangsúlyozta: bízik abban, hogy a jövőben is az összetartozás jegyében fog együtt ünnepelni a járás lakossága és a távolabbi területekről érkezett vendégek sokasága.

Szilágyi Mátyás kiváló regionális és tradicionális ünnepnek nevezte a fesztivált, amely felvonultatja, megőrzi és átadja a Beregvidék kiválóságait a további generációknak. „A mi érdekünk az, hogy az emberek boldogulhassanak hazájukban, szülőföldjükön – magyarok, ukránok egyaránt” – fűzte hozzá a főkonzul köszöntőbeszédéhez, majd megköszönte a kormányzónak „áldásos tevékenységét: a nemzeteket, népeket, régiókat összehozó szerepét”.

A BeregFest keretein belül negyedik alkalommal szervezett jótékonysági félmaratont az Ökumenikus Segélyszervezet Kárpátalján. A fesztiválnak a Jánosiban található Barna György Stadion adott otthont, így a félmaraton is onnan rajtolt az olimpiai, háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok magyar úszóval, a szervezet önkéntesével, Gyurta Dániellel. A segélyszervezet pénzadománygyűjtést indított a 1353-as adományvonalon, amelyen hívásonként 250 forint adományozható kárpátaljai rászorulók javára.

A Beregszászi Jótékonysági Félmaraton megnyitóján jelen volt Lévai Anikó, az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete is, aki örömét fejezte ki, amiért idén Ukrajna távolabbi területeiről is érkeztek futók, és kihangsúlyozta a félmaraton szerepének jelentőségét az összefogás szempontjából. Lehel László, a szervezet elnök-igazgatója is köszöntötte a résztvevőket, kiemelve a félmaraton közösségerősítő és a jótékonyságra irányadó figyelemfelkeltő funkcióit, valamint köszönetet mondott mindazoknak, akik a telefonhívásukkal segítik az akciót. Gyurta Dániel a sport és a jótékonyság találkozása miatt tartotta igazán fontosnak az eseményen való részvételt, valamint elmondta: pontosan tisztában van a határon túli, köztük a kárpátaljai magyarság helyzetével, ahol ugyanolyan hazaszerető magyar emberek élnek, mint az anyaországban.

A jótékonysági futáson csaknem félezren vettek részt, köztük a Beregszászi járás 11 iskolájából 220-an regisztráltak. Az iskolások 800 méteres és 3 kilométeres távokat tettek meg, míg a többi vállalkozó az 5, illetve10 kilométeres és a félmaratoni, azaz 21 kilométeres távokat teljesítették. Külön kategóriában díjazták a férfi és a női futókat, s eszerint a férfiak kategóriájában Andrij Ivanov lett az első helyezett, Valerij Vasziljev a második, Andrij Kiriljuk a harmadik, míg a nők kategóriájában Marina Szoljak futott be elsőként a célba, Miroszlava Beca a második, Anzselika Labinszka a harmadik helyezett lett.

lexi