Nyílt nap a görögkatolikus püspöki rezidencián Ungváron

2018. szeptember 27., 10:49

Csütörtökön, szeptember 27-én megnyitja ajtaját az ungvári görögkatolikus székesegyház és a hozzá tartozó egykori püspöki palota. Az érdeklődők 14-től 17 óráig (k.-e. i. sz.) a palota kápolnájában megcsodálhatják a kárpátaljai festőiskola megalakítójának, Boksay Józsefnek a falfestményeit, megtekinthetik a XVIII. századi monumentális festészetet a konzisztoriális teremben, meglátogathatják a püspöki palota felújított termeit, megtekinthetik az egykori püspökök történelmi arcképcsarnokát, megnézhetnek egy rövid filmet Romzsa Tódor boldoggá avatott munkácsi görögkatolikus püspökről, és meglátogathatják a székesegyház kriptáját.

Egyébként a várhegyen emelkedő gyönyörű épületegyüttes helyén állt egykori római katolikus templomot Drugeth János építtette a jezsuita rend számára a mellette álló rendházzal együtt. Mária Terézia 1775-ben a jezsuita rend feloszlatása után a munkácsi görögkatolikus püspökségnek adományozta mindkét épületet. F. Hillebrand császári udvari építész tervei alapján a templomot rövidesen székesegyházzá, a rendházat pedig püspöki palotává építették át.

(Facebook/RV)