Oleh Szencov beszüntette az éhségsztrájkot

2018. október 5., 12:15

Beszüntette a május közepe óta folytatott éhségsztrájkját Oleh Szencov krími ukrán filmrendező, akit terrorizmus címén 20 évre ítéltek el Oroszországban – közölte Valerij Makszimenko, a szövetségi büntetés-végrehajtási szolgálat helyettes vezetője pénteken Moszkvában.

„Igen, véget vetett az éhségsztrájknak. Moszkva legjobb táplálkozástudományi szakemberei különleges étrendet dolgoztak ki a számára, hogy kivezessék az éhezésből” – mondta Makszimenko az Interfax hírügynökség kérdésére válaszolva.

A tisztségviselő köszönetet mondott azoknak az orvosoknak és ügyvédeknek, akik rábeszélték az őrizetest a tiltakozás életveszélyes formájának feladására. A büntetés-végrehajtás sajtószolgálata Szencov írásba adta beleegyezését az éhségsztrájk beszüntetésere.

Szencovot 2015. augusztus 15-én ítélte húszévi szabadságvesztésre az észak-kaukázusi körzeti katonai bíróság azzal az indokkal, hogy „terrorcsoportot” hozott létre az Oroszország által Ukrajnától 2014-ben elcsatolt Krím félszigeten. A csoport tagjai 2014 tavaszán Szimferopolban felgyújtották a Krím Orosz Közössége elnevezésű társadalmi szervezet és az orosz kormánypárt, az Egységes Oroszország helyi szervezetének irodáját. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) szerint a csoport tagjai arra készültek, hogy 2015. május 9-én, a náci Németország felett aratott győzelem évfordulóján bombát robbantsanak a szimferopoli örök lángnál és Lenin-szobornál.

Szencov, aki büntetését a Jamal-Nyenyec Autonóm Körzetben található „Jegesmedve” telepen tölti, nem ismerte be bűnösségét. A rendező mellett számos nemzetközi hírű filmes kollégája kiállt, támogatására Európában több akciót is szerveztek. A rendezőt Nobel-békedíjra és az Európai Parlament Szaharov-díjára is felterjesztették.

Oleh Szencov május 14-én kezdett éhségsztrájkba azzal a követeléssel, hogy bocsássanak szabadon 64 Oroszországban őrzött ukrán „politikai” foglyot. Saját magának nem kért kegyelmet, pedig a Kreml értésére adta, hogy elnöki kegyelemben csakis saját kezdeményezésére részesülhet.

Az utóbbi napokban a médiában elterjedt, hogy Szencovot kicserélhetik az Egyesült Államokban különböző címen elítélt, illetve fogva tartott, orosz állampolgárságú Viktor Butra, Viktor Jarosenkóra és Marija Butyinára. Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő erre reagálva szerdai sajtóértekezletén az értesülést dezinformációnak minősítette, és azt mondta, hogy nincs róla megállapodás.

(MTI)