Bokros Lajos Ukrajna pártjára állt Budapesttel szemben

2018. október 12., 17:49

Bokros Lajos volt magyar pénzügyminiszter, a Modern Magyarország Mozgalom (MOMA) elnöke támogatta Ukrajnát és elítélte a magyar Külügyminisztérium magatartását – jelentette a Jevropejszka Pravda.

„Ukrajnában állami gyűlöletkampány folyik a magyar közösség tagjai ellen – mondja Szijjártó Péter külügyminiszter. Magyarországon állami gyűlöletkampány folyik magyarok ellen – mondom én” – idézi a magyar politikus Facebook-oldalán olvasható bejegyzést az ukrán portál.

„A fennhéjázó magyar diplomáciának sikerült felhergelni az ukrán hatóságokat azzal, hogy a beregszászi magyar konzulátuson magyar útleveleket osztogattak és titokban új magyar állampolgárokat eskettek. Ezzel a magyar állam durván megsértette az érvényes ukrán törvényeket” – véli a szocialista-liberális Horn-kormány pénzügyi-gazdasági megszorító csomagjáról hírhedté vált miniszter.

Hangsúlyozta, nem pártolja a kettős állampolgárságot kizáró ukrán törvényeket, ám úgy véli, ha ez a törvény ott, akkor azt be kell tartani, akárcsak Szlovákia esetében.

„Mi ez a kettős mérce? Putyinnak tetszik alattomosan szolgálni azzal, hogy magyar állami gyűlöletkampányt kezdeményeztek az orosz állami agresszió miatt sok sebből vérző, meggyengült Ukrajna ellen?” – tette fel kérdést, majd sunyinak, alattomosnak, aljasnak nevezte hazája diplomáciáját.

„A gyorsan fogyatkozó kárpátaljai magyar közösségnek iszonyú kárt okoz a magyar diplomácia. Ahelyett, hogy megegyezésre törekedne az ukrán hatóságokkal, szítja a gyűlölet tüzét. Nem kérdés, hogy ennek legfőbb kárvallottjai a kárpátaljai magyarok lesznek. Lassan elfogy Kárpátalján a magyar népesség” – fogalmazott többek között.

Nem ez az első alkalom, hogy a Jevropejszka Pravda ismerteti egy marginális magyarországi politikai erő Ukrajna számára kedvező megnyilatkozását, azt a látszatot keltve, hogy Magyarországon sem értenek egyet a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak a kárpátaljai magyarság védelmében tett lépéseivel. Október 3-án a portál idézte a Magyar Liberális Párt (MLP) nyilatkozatát, amelyben az MLP felszólította az Orbán-kormányt, ne akadályozza Ukrajna NATO-csatlakozását.

Az MLP és a MOMA politikai hovatartozásáról és súlyukról a magyar belpolitikában sokat elárul, hogy a tavaszi parlamenti választások alkalmával az MLP egyetlen listás mandátumot szerzett az MSZP-Párbeszéd közös listáján. Ami a MOMA-t illeti, Bokros Lajos Gyurcsány Ferenc pártja, a DK jelöltjének javára lépett vissza a budapesti 5. számú egyéni választókerületben.

(eurointegration.com.ua/Kárpátalja)