Szüreti bál Sislócon

2018. október 17., 08:01 , 926. szám

Az ungvári járási Sislócon is leszüretelték az idei szőlőtermést. A szüret kemény munka és ünnep is egyszerre. Ebből az alkalomból a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Sislóci Alapszervezete szombaton, október 13-án első ízben szervezett szüreti bált a településen.

Az Erzsébet kávézóban a falu, sőt a környező települések apraja-nagyja összegyűlt. A kávézó gyakran biztosít teret a különböző rendezvényeknek. Medve Andrea, a KMKSZ Sislóci Alapszervezetének elnöke bemutatta a vendégeket: Mackó Istvánt, az Ungvári Járási Tanács alelnökét, Bujdosó Erzsébetet és Andrej­csák-Tóth Anettát, az Ungvári Járási Tanács képviselőit. Az alapszervezet elnöke az egybegyűlteket köszöntve többek között elmondta, hogy a szervezők a rendezvényt hagyományteremtő céllal hozták létre, hiszen a faluban hagyománya van a szüretnek és a hozzá kapcsolódó mulatságoknak. Egy közösség életében fontos a hagyományápolás, ezért a jövőben – lehetőség szerint – minden évben megrendezik a szőlő betakarításához kötődő mulatságot.

A szőlő metszése, kapálása, kacsozása, kötözése után ősszel köszönt be a termés szedésének és a bor készítésének az ideje. A jó munka után jólesik a megérdemelt pihenés – emelte ki köszöntőjében Mackó István, és azt kívánta, hogy a következő években is bő szőlőtermést szüretelhessenek, s legyen alkalom az ünneplésre máskor is.

Fülöp János atya a görögkatolikus egyház nevében a Zsoltárok könyvéből idézve szólt a jelenlévőkhöz: „Mely igen fölségesek a te műveid, Uram, mindeneket bölcsességgel cselekedtél.”(Zsolt 103,24.)

A megnyitó után színes kulturális program következett. A szüreti műsort a Sislóci Dobó István Középiskola tanulói nyitották meg versekkel, népi játékokkal. Előadásukban felidézték az egykori szüreti népszokásokat. Palaticné Urbán Erika kórusvezető közreműködésével őszi dalok hangzottak el, majd Bocán Nikolett szüreti nótákkal bűvölte el a vendégeket. A rendezvény következő részében minden fellépő gyerek felkért egy felnőttet, így közös csárdással vette kezdetét a mulatozás, amely hajnalig tartott. A bálon sokak örömére a gyermekek és felnőttek számára is volt tombola, amelyen értékes nyereményekkel gazdagodtak a szerencsések. Megválasztották a szüreti bálkirályt és királynőt, valamint két csapost. Három kisorsolt kosár is gazdára talált.

Medve Andrea és az alelnök, Kucik Katalin különleges szüreti hangulatot teremtett az egyedi őszi dekorációval, amely előtt minden bálozó készíthetett szelfit vagy emlékfotót. A tartalmas szórakozást a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezete támogatta.

Rehó Viktória