Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hőseire emlékeztek Beregszászban

2018. október 24., 13:35 , 927. szám

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán, a Történelem és Társadalomtudományi Tanszék szervezésében vette kezdetét október 23-án az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hőseiről és áldozatairól való megemlékezés Beregszászban.

Az esemény a magyarok nemzeti imádságának, a Himnusznak az eléneklésével vette kezdetét. A megemlékezést megtisztelte jelenlétével Kulcsár Ferenc beregszászi magyar konzul, Varga Zsuzsanna, a Magyar Tudományos Akadémia doktora és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszékének vezetője, Molnár László, az 1956-os gálocsi események egyik résztvevője.

A Kávészünet zenekar által megzenésített, Hollós Korvin Lajos tollából származó Csonka verset adta elő Kovács Emese harmadik évfolyamos tanító szakos hallgató, akit gitáron Császár István, a főiskola történelem szakos tanára kísért. Balás Béla, a Kaposvári Egyházmegye első püspökének szavait idézte a műsor konferansziéja, Császár István: „Magyar embernek könnyű forradalmat csinálni, ám jóval nehezebb győzni, és szinte lehetetlen megtartani a győzelmet, folytatni a forradalmat.” Ha visszatekintünk a történelembe, minden évszázadra esik legalább egy forradalmi esemény és valamilyen oknál fogva a legtöbb ezek közül elbukik. Ennek ellenére az emberek mindig újra és újra próbálkoznak. Az eseményeket követően eleinte tabu volt 1956-ról beszélni, a rendszerváltás után óriási jelentőséggel bír az, hogy a Magyar Köztársaság kikiáltása éppen október 23-ra esett, az pedig, hogy ’56 nemcsak Budapest, hanem az egyetemes magyarság eseménye is volt, amely hatást gyakorolt a határon túli magyarokra is – csak a későbbiekben derült ki mindenki számára. Elsősorban ezt a fókuszba helyezve tartott előadást a megemlékezés keretében Varga Zsuzsanna. Bemutatta, hogy a „nagy” történelmi személyeken kívül, a vidéken élő „egyszerű” emberek miként élték meg ezt az eseményt.

Ezt követően a jelenlévők elénekelték a Szózatot és közösen elindultak a város vasútállomása melletti téren található 1956-os magyar forradalom előtt tisztelgő emlékműhöz, amelynek a megkoszorúzása zárta az eseményt.

lexi