Csoóri Sándor: Emlékezés 1956 novemberére
Ősz volt, ősz, napok, hetek,
vagy talán évek óta: karhatalmista ősz.
Szél igazoltatott minden hazátlanul
kószáló falevelet az utcasarkon,
minden rohamsisakos gesztenyét.
És szél igazoltatott engemet is.
Vékony, tavaszi felöltőben
dideregtem a Boráros tér közelében,
mint dércsípte,
pokrócos menekülők a határsávban.
Fegyver nem volt nálam,
zászló se,
kés se,
árulkodó szobor-töredék se,
de a Mária Terézia laktanya előtt
kivégzett forradalmárok
nevét és arcát
ott rejtegettem a bőröm alatt.
Csak rám kellett volna valakinek
ordítani a magasból: állj! ki vagy?
s miféle gyászos röpcédulákkal
járkálsz a romos városban ide-oda?
Talán még egy rám szegezett
mesterlövész-ujj is elég lett volna.
Elég, elég s én rögtön bevallom,
hogy a vértanú-ország
minden körözött halottjára
hasonlítok,
s hiába indulok el
észak felé vagy dél felé:
nincs kiút magamból.
Nincs, nincs semerre,
hisz még a versekben is
maszatos tankok és szétzüllesztett,
rühes rózsakertek állják el utamat.
A szélben mintha celofán-szárnyak
recsegtek volna
s bakancsok alatt szétroppanó
zsilettpengék.
Ki felejtett el akkor
rám kiáltani ott az őszben?
Ki mulasztotta el közelebb hozni hozzám
megjósolt halálomat?
Elég csak rápillantani Csoóri Sándor versének címére, azonnal sejtjük, hogy szerzőnk 1956 novemberére aligha fog tudni emlékezni 1956 októbere nélkül. Mert ezzel az évvel és ezzel a két őszi hónappal valahogy minden magyar hasonlóképp érez: a forradalom és szabadságharc világraszóló októbere a vérbefojtott novemberrel egyszer s mindenkorra összenőtt.
Csoóri Sándor versében a november nem is természeti, hanem történelmi hónap. Igaz, hogy használ olyan szavakat, mint „dércsípte”, „falevél”, „didergés”, „gesztenye”, ám ezek is mind a „karhatalmista ősz” kellékei a versben.
1956 novembere a döbbenet, félelem, gyász és kilátástalanság hónapja, minden a pusztulásra utal: a költeménybeli személy „hasonlít a vértanú-ország minden körözött halottjára”, „maszatos tankok és szétzüllesztett, rühes rózsakertek” állják el az útját. A halál és a terror novemberében vagyunk, viszont a mai olvasók számára mindez a szabadságvágy 1956. október 23-án kirobbant szellemét is fel tudja idézni…
Penckófer János