Visszatérőben van Ukrajnába a torokgyík

2018. október 28., 15:13 , 928. szám

Az idei esztendő első kilenc hónapja során a hivatalos adatok szerint heten betegedtek meg az országban torokgyíkban (diftériában) – jelentette az UNIAN hírügynökség az Egészségügyi Minisztérium Közegészségügyi Központjának sajtószolgálata nyomán.

Az előző, 2017-es esztendőben egyetlen diftériás megbetegedést sem jegyeztek fel.

„A diftéria elleni védekezés és a veszélyes szövődmények megelőzésének egyetlen módja a gyerekek vakcinálása és a felnőttek újraoltása (tízévente)” – hangsúlyozza közleményében a sajtószolgálat, vagyis a felnőtteknek is javasolt beoltatniuk magukat.

Az UNIAN emlékeztet, hogy az 1991–1998-as ukrajnai torokgyíkjárvány idején közel 20 ezer ember betegedett meg, közülük 696-an meghaltak.

(unian.ua/Kárpátalja)