Magyarország ismét védőoltást juttatott Kárpátaljára

2018. november 7., 21:32 , 930. szám

Újabb nagy értékű gyermekoltóanyag-szállítmánnyal segítette Ukrajnát a magyar kormány annak a határozatának az értelmében, amelyet a kárpátaljai gyermekek 2017–2021. évi immunizációs programjáról fogadott el. Ezúttal 10 376 adag 4 komponensű, kombinált diftéria, tetanusz, pertussis és járványos gyermekbénulás elleni (Tetraxim) oltóanyagot biztosítottak térítésmentesen Kárpátalja számára. A szállítmánnyal a megyében kialakult komoly vakcina­hiányt és a súlyos járvány­ügyi helyzetet kívánja enyhíteni Magyarország.

A bruttó 50 millió forint értékű vakcina átadását követően szerdán délben a Tisza nemzetközi határátkelő ukrán oldalán sajtótájékoztatóra került sor. Jelen volt dr. Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos, Buhajla József, Magyarország ungvári főkonzulja, Hennagyij Moszkal, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal elnöke, dr. Bíró Erzsébet, a megyei egészségügyi főosztály igazgatóhelyettese, Barta József, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnökének első helyettese, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnöke, Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke, Ivanna Szabo, az Ukrán Vöröskereszt Kárpátaljai Megyei Szervezetének vezetője.

– Magyarország jó szomszédként ismét segítő kezet nyújtott Ukrajnának, a támogatást most vakcinaszállítmánnyal folytattuk, amire nagy szükség van Kárpátalján – jegyezte meg Buhajla József, és átadta a szót Grezsa Istvánnak, aki miniszteri biztosként hosszú idő után első alkalommal járt Ukrajnában.

– A néhány hónapos felesleges vitát követően Kárpátalja földjére léphettem, és természetesen ott kívánom folytatni, ahol abbahagytuk: erősíteni a két ország – Magyarország és Ukrajna – kapcsolatát. Munkánkkal szeretnénk hozzájárulni a két nép barátságához, illetve a soknemzetiségű Kárpátalja és Magyarország együttműködéséhez – hangsúlyozta Grezsa István és elmondta, hogy ez a negyedik védőoltásokat tartalmazó szállítmány, amely Kárpátalja közegészségügyét segíti. – Ezzel szeretnénk növelni a kárpátaljai gyermekek átoltottságának arányát, ami egyúttal Magyarország közegészségügyi határvédelmét is erősíti – szögezte le a miniszteri biztos.

A jövőt illetően kifejtette, hogy folytatni fogják ezt a munkát, hisz a kormányzó kérésére a közeljövőben újabb segélyszállítmány érkezik: inzulint fognak hozni, mert Kárpátalján vészesen lecsökkentek a készletek.

– Ezek a segélyek mindenki javát szolgálják, hiszen a rászorultság nem nemzetiségfüggő. Bízunk benne, hogy az Ukrajnában gyakorlatilag már zajló elnökválasztási kampány ellenére sikerül fenntartani az elmúlt években kialakított korrekt és kiegyensúlyozott kapcsolatokat a kárpátaljai vezetéssel, főleg, hogy mindig egy nyelvet beszéltünk a kormányzóval, aminek egyszerű az oka: szeretjük Kárpátalját! – zárta gondolatát Grezsa István, és végezetül köszönetet mondott a határátkelő vám- és határőrszerveinek a segítőkész együttműködésért és azért, hogy zökkenőmentesen sikerült átjuttatni az adományt.

A mostani szállítmányt megelőzően a magyar kormány két lépcsőben 13 ezer kanyaró elleni vakcinát (2017 elején 5 ezer adag kanyaró–mumpsz–rubeola elleni (MMR) oltóanyagot, 2018 elején 8 ezer adag kanyaró elleni oltóanyagot) adományozott az Ukrán Vöröskereszt Kárpátaljai Megyei Szervezetének. 2018 májusában 21 600 adag 5 komponensű (kombinált, diphteria, tetanus, acelluláris pertussis, Haemophilus influenzae B és inaktívált poliovakcina) Pentaxim elnevezésű gyermekvédőoltás, továbbá 15 ezer adag kanyaró–mumpsz–rubeola elleni (M-M-RVAXPRO) oltóanyag került átadásra a kárpátaljai szervezet részére.

Hennagyij Moszkal megjegyezte, hogy az Ukrán Egészségügyi Minisztérium Ukrvakcina Állami Vállalata költségvetési pénzen utoljára 2016 decemberében szállított Kárpátaljára kombinált Pentaxim oltóanyagot. Azóta nem vásároltak ilyen vakcinát és 2017-ben megszüntették az említett védőoltás központosított biztosítását, sőt a közeljövőben nem is tervezik újraindítani. Ezért is fontos a kombinált oltóanyagok érkezése Magyarországról, főleg, hogy ezek nem kétes eredetű indiai gyártmányúak, hanem kizárólag megbízható európai gyógyszergyárak termékei.

Ivanna Szabo, az Ukrán Vöröskereszt kárpátaljai szervezetének elnöke tájékoztatta az újságírókat arról, hogy a humanitárius rakományt a vámkezelést követően Ungvárra, a Kárpátaljai Megyei Infekciós Kórházba szállítják, ahol a gyerekek létszámával arányosan szétosztják és eljuttatják a járásokba.

Megyénkben évente 1200 csecsemő születik, így a tervek szerint a most kapott oltóanyag közel 5 hónapra lesz elegendő, és több mint 5 ezer kárpátaljai gyermek kaphatja meg a védőoltást és a revakcinálást.

Rehó Viktória