Tisztes minaji vereség a Dinamóval szemben

2018. november 8., 11:11 , 929. szám

Bár Hegedűs Róbert találatával még Minaj vezetett a Dinamo Kijev elleni találkozón, a vége mégis sima fővárosi győzelem lett az Ukrán Kupa nyolcaddöntőjében.

A legjobb nyolc közé jutásért rendezett párharcban az ukrán labdarúgás harmadik vonalában vitézkedő minajiak szereztek vezetést Hegedűs találatával az első játékrészben, ám fordulás után a Dinamo kevesebb mint 10 perc alatt fordítani tudott.

Előbb Saparenko egyenlített az 50. percben, majd négy perc múlva ugyanő már a vezetést is megszerezte a vendégek számára. Újabb négy perc elteltével pedig Harmas állította be a 3-1-es vendégsikert jelentő végeredményt. A Minaj FC ugyan derekasan helytállt, de meg kellett hajolnia a nagyobb tudás előtt.

Ami a kupaforduló többi eredményeit illeti, a Sahtar csak nehezen, 3-2-re nyerve lépett tovább az Olimpik Donyeck ellen, a Zorja pedig 1-1-es találkozót követően, büntetőkkel jutott be a nyolc közé a Gyeszna Csernyihiv otthonában.

A forduló meglepetését a másodosztályú Inhulec Petrove okozta azzal, hogy 3-1-el búcsúztatta az élvonalbeli FK Mariupolt.

Időközben megtartották a negyeddöntők sorsolását is, amelyben összekerült egymással a Sahtar és a Dinamo. A további párosítások: Inhulec–Kárpáti Lviv, Dnyipro-1–Vorszkla Poltava, FK Lviv–Zorja Luhanszk.

(felvégi)