Égett egy szálló Munkácson

2018. november 10., 09:33

A tűzben az egyik lakó súlyosan megsérült – jelentette az esetről beszámoló mukachevo.net.

A rendőrséget közép-európai idő szerint november 9-én 16.30-kor értesítették arról, hogy tűz ütött ki a Mihajlo Tokar utcai szálló egyik szobájában.

A lángok oltására a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálata (DSZNSZ) 17., 18. és 19. tűzoltó és baleseti mentő alakulatainak 11 főnyi személyi állománya vonult ki négy járművel.

A tűz az ötszintes épület egyik harmadik emeleti helyiségében keletkezett. A tűzoltók a lángokban álló szoba közelében bukkantak rá egy 65 éves sérült férfira, aki a belélegzett égéstermékektől nem tudta egyedül elhagyni az épületet.

A sérültet kivezették a szabadba, és a helyszínre érkező mentők gondjaira bízták. Az egészségügyiek kórházba szállították a férfit, aki tájékoztatásuk szerint súlyos égési sérüléseket szenvedett a fején és mindkét karján, illetve szén-monoxid-mérgezést kapott.

A tűzoltóknak az épületben gomolygó füst miatt további 30 lakót kellett evakuálniuk.

A lángokat 17.20 órára sikerült eloltani. A tűz okát és a keletkezett kár mértékét még vizsgálják.

(mukachevo.net/Kárpátalja)