Lassan választanak családorvost a Beregszászi járásban

2018. november 10., 21:59 , 929. szám

November elejére Beregszász város és a Beregszászi járás 74 449 lakosa közül mindössze 21 285-en kötöttek szerződést családorvosukkal, ami kevesebb, mint 30%-ot (28,6%) tesz ki – derült ki azon a szakmai értekezleten, amelyet november elsején tartottak a legmagyarabb kárpátaljai járás családorvosainak részvételével.

Hegyes Ruszlana, a járás családorvosi ellátásáért felelős Beregszászi Elsődleges Egészségügyi Központ főorvosa elmondta, hogy az országos egészségügyi reform keretében mintegy fél éve zajló orvosválasztás procedúrája a vártnál lényegesen lassabban halad, aminek számos oka van. A legfőbb ezek közül az a tény, hogy a járásban élő felnőttek mintegy 30%-a szinte állandó jelleggel külföldön tartózkodik munkavállalás, tanulás céljából vagy egyéb okokból.

Ami a már megkötött szerződések megoszlását illeti, a Beregszászi járás falvaiban az ott élő 50 950 fő közül már 15 840-nek van szerződése családorvosával, ami 31%-ot jelent. Ugyanez az arány Beregszász városát illetően csupán 23% (!), ami annyit jelent, hogy a Vérke-parti városban számon tartott 23 499 személy közül november elsejére még csak 5 445-nek van érvényes szerződése családorvosával.

A legaktívabbak a szerződéskötés terén a jánosi, bátyúi, bakosi és zápszonyi lakosok, ahol a szerződéskötések mennyisége már jóval meghaladja az 50 százalékot. A legnagyobb probléma pedig az olyan nagy településeken lépett fel, mint Mezővári, Déda, Nagymuzsaly, ahol jelenleg nincs családorvos, így ott nincs is lehetőség a szerződések megkötésére.

,,Ami a szerződéskötés gyakorlati részét illeti, ez csupán annyiból áll, hogy ha kiválasztottuk a számunkra megfelelő családorvost, akkor keressük fel a rendelőjét, és ne felejtsük el magunkkal vinni a személyi igazolványt (paszport), a kódszámot és egy működőképes mobiltelefont, ami azért szükséges, mert az adott számra a központi rendszer egy négyjegyű azonosító számot küld vissza – mondta el lapunknak Jakab Lajos badalói családorvos, a KMKSZ Badalói Alapszervezetének elnöke. – Gyerekek esetében a szerződéskötés csak legalább az egyik szülője jelenlétében történhet meg, amihez szükséges a gyerek anyakönyvi kivonata és kódszáma is. Természetesen idősebb személyek, mozgáskorlátozottak esetében lehetőség van arra, hogy az illető megkérje rokonát, szomszédját, ismerősét, hogy az iratai birtokában kösse meg számára a szerződést.”

(felvégi)