Orbán: „Európa a nemzetek Európája lesz, vagy nem lesz”

2018. november 18., 12:18 , 930. szám

„A nemzetek nélkül Európa elvesztené identitását, elvesztené lelki és kulturális arculatát; Európa a nemzetek Európája lesz, vagy nem lesz” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Néppárt (EPP) kongresszusán múlt csütörtökön Helsinkiben. A kétnapos rendezvényen megfigyelőként részt vett Brenzovics László parlamenti képviselő, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és a „KMKSZ” – Ukrajnai Magyar Párt elnöke.

A kongresszuson felszólaló magyar kormányfő beszédében kiemelte: a közép-európai nemzetek újracsatlakozásával Európa békésebb, erősebb és gazdagabb lett, mint volt. Európát mindig az erős nemzetek tették sikeressé, és ez ma is érvényes: „Nincs erős Európa sikeres nemzetek nélkül” – jelentette ki.

Kifejtette: a szocialisták, a liberálisok és a zöldek egy gyökereit és szellemi, lelki identitását vesztett Európát akarnak. A mi európai víziónk azonban a nemzetek Európája, amelynek 27 arca van, és amely „egyszerre keresztény és demokrata” – mutatott rá.

Orbán Viktor közölte: az elmúlt öt évben az EPP adta Európa vezetését, és vállalni kell a felelősséget azért, hogy „az angolokat nem tudtuk belül, a migránsokat pedig nem tudtuk kívül tartani Európán”. 2011-ben még tizenhat országban adták a kormányfőt, ma pedig már csak hatban – mondta. Hozzátette: „nem csoda, hogy az önbizalmunk megsérült és behorpadt”.

Kiemelte: „ha 2019-ben nyerni akarunk – márpedig akarunk –, akkor vissza kell találni a győzelem útjára. Ideje, hogy újra győztesként gondolkodjunk, cselekedjünk és győztesként viselkedjünk” – mondta.

A miniszterelnök úgy vélte, először helyre kell állítani az Európai Néppárt egységét, ezért „sohase szavazzunk bizalmat olyanoknak, akik arra építik a személyes ambícióikat, hogy a szocialisták és a liberálisok kritikáját behozzák az EPP-be”.

Azt is mondta, hogy vissza kell térni a szellemi gyökereinkhez, és meg kell hirdetni „a kereszténydemokrácia reneszánszát”. Az olyan „abszurditásokat, mint Fidel Castro és Karl Marx dicsérete, felejtsük el” – fogalmazott.

A kormányfő elmondta: a kulcs a győzelemhez ugyanaz, mint volt, újra az emberek oldalára kell állni. „Védjük meg őket az illegális migrációtól, a terrorizmustól, a bűnözéstől és a gazdasági bajoktól, írjuk fel újra a zászlónkra a régi igazságot, vagyis: a néptől, a nép által, a népért” – hangsúlyozta.

Orbán Viktor világossá tette azt is, hogy „mi egységesen Manfred Weber mögött sorakozunk fel”. A bajor Manfred Weber az Európai Néppárt európai parlamenti frakcióvezetője, aki indult a néppárt csúcsjelölti tisztségéért. Rajta kívül Alexander Stubb volt finn kormányfő is szeretett volna csúcsjelölt lenni a kongresszuson. A csúcsjelölt az Európai Bizottság következő elnöke lehet, amennyiben az Európai Néppárt győzelmet arat a jövő évi európai parlamenti választásokon. A kongresszus végül a bajor politikust választotta csúcsjelöltté – mondta el lapunknak nyilatkozva Brenzovics László, aki üdvözölte a küldöttek döntését.

(MTI/fidesz.hu/ntk)