Az én Kárpátaljám címmel nyílt kiállítás az Európai Parlamentben

2018. november 21., 15:08 , 932. szám

Bocskor Andrea fideszes EP-képviselő szervezésében Az én Kárpátaljám címmel nyílt régiónkat bemutató fényképkiállítás Bocskor László fotóriporter alkotásaiból november 20-án Brüsszelben. A képkollekció a Kárpátaljára jellemző tájat, valamint az épített örökséget hivatott reprezentálni tiszta és világos képet adva a vidék magyar gyökereiről, múltjáról és jelenéről.

Bocskor Andrea, a Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselője a kiállítás megnyitóján arról beszélt, hogy a fotókon keresztül szerették volna felhívni a figyelmet Kárpátaljára és az ottani magyarságra, illetve azokra a valódi értékekre, melyek számos megpróbáltatást segítettek túlélni számukra. Hozzátette, ezek az értékek nem mások, mint a keresztény hit, az anyanyelvű oktatás, a történelmi emlékek és a népi hagyományok, melyek mind a mai napig összetartják az ottani magyar közösséget. „A kiállítás fő üzenete, hogy a jelenben meg kell őriznünk a múltat a jövő számára, és célja, hogy bemutassa azokat a kincseket, amelyeket Kárpátalja magában rejt kulturális és táji értelemben. De egyben figyelemfelhívás arra, hogy a kárpátaljai magyar közösség jelenleg milyen nehézségeket él át, milyen jogtipró intézkedések vannak jelenleg Ukrajnában” – mondta el Bocskor Andrea.

Várhelyi Olivér rendkívüli és meghatalmazott brüsszeli magyar nagykövet ünnepélyesen megnyitotta a kiállítást. Szerinte a kijevi nacionalista politika kifejezetten célozza a kárpátaljai magyarságot, és a választási küzdelmek témájává teszi. A fotókiállítás arról beszél, hogy meghallják a kárpátaljai magyarok hangját az Európai Parlamentben is. „Ezeken a fotókon keresztül is láthatjuk, hogy kiket véd a magyar kormány, amikor az ukrán kormánnyal szembeszáll. Kárpátalja akkor volt erős, amikor a tolerancia határozta meg a mindennapokat” – hangsúlyozta a nagykövet. 150 000 ezren továbbra is kitartanak szülőföldjük mellett, ami Brüsszelben sok esetben csak egy számot jelent, de  Kárpátalja érték a magyar kormány számára, amit képviselni kell, amiért küzdeni kell – jelentette ki Várhelyi Olivér. Hozzátette: a nehéz idők csak ezután jönnek. Az új nyelvtörvénnyel csak egy újabb forduló kezdődik, de ebben a küzdelemben a kárpátaljai magyarok mindig számíthatnak a magyar kormányra, és az ajtó mindig nyitva áll minden magyar előtt.

Balogh Lívia, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke ünnepi beszédében kiemelte: „Ezek a fotók nekünk, kárpátaljai magyaroknak egyszerre jelentik az otthont, a szülőföldet, de magukban hordozzák a százéves magyar szétszóratás minden fájdalmát, a kisebbségi lét kihívásait is. Hisz ezeken a várfalakon egykor Dobók, Perényiek, Rákóczik, Zrínyi Ilonák álltak. Magyar emberek rakták nagytemplomaink köveit, festették kazettás mennyezeteit, hogy Isten dicsőségét hirdessék” – mondta Balogh Lívia. A politikus szerint ez a képkiállítás az Európai Unió fővárosában most figyelemfelhívás is kíván lenni. Egy jogaiért küzdő nemzeti kisebbség segélykiáltása. „Azt szeretnénk, ha Európa is észrevenné, és komolyan venné a kárpátaljai magyar közösség szülőföldjén való megmaradásáért vívott harcát, s ennek diplomatikus jogorvoslatában, az emberi alapjogok mellett állnának ki, nem áldozva fel egy európai őshonos kisebbség jogait a geopolitika oltárán” – hangsúlyozta a politikus.

Bocskor László fotóriporter, a kiállítás alkotója kérdésünkre elmondta: „Ennek a kiállításnak a lényege, hogy bemutassuk Kárpátalját, az oktatást, a természeti kincseket, a hagyományokat, de a kárpátaljai ökológiai katasztrófákat is belefoglaltuk, hiszen ez is része a kárpátaljai mindennapoknak. A kollekció 53 képet tartalmaz, amelyet a későbbiekben bővíteni szeretnénk. Én ezeket a képeket nem művészi fotóknak, hanem a valóság reális dokumentálásának nevezném. Minél reprezentatívabban szerettem volna bemutatni Kárpátalját azoknak, akik még sosem látták.”

A kiállítást november 23-ig tekinthették meg az érdeklődők az Európai Parlament Mezzanine Yehudi Menuhin termében.

Az esemény alkalmával egy 35 főből álló látogató csoport is érkezett Kárpátaljáról. A háromnapos kirándulás során a kárpátaljai látogató csoport találkozott Bocskor Andrea, európai parlamenti képviselővel, részt vehettek Bocskor László kiállításának megnyitóján, megismerkedtek az Európai Parlament és az Európai Unió működésével. Kiránduláson Brüsszel nevezetességeit tekinthették meg. A csapat Leuvenben is ellátogatott Brüsszeltől egy órára lévő belga város, melyben történelmi nevezetességeket tekintettek meg.

Váradi Enikő