A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány közreműködésével nyílt pályázatot hirdet az Ukrajnában élő magyar közösség támogatására

Pályázati felhívás

2018. november 21., 12:27 , 931. szám

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. a KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány közreműködésével nyílt pályázatot hirdet az Ukrajnában élő magyar közösség támogatására

  1. 1. A pályázat célja:

 

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban: Alapkezelő) által — a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány közreműködésével — nyújtható támogatás az oktatás és a kultúra támogatása által az Ukrajnában élő magyarság szülőföldjén való boldogulásának, Magyarországgal való sokoldalú kapcsolatai ápolásának és fejlesztésének előmozdítását, magyar nemzeti azonosságtudatának megerősítését célozza.

A pályázati felhívás a magyarság összetartozása jegyében értékteremtő, konkrét szellemi és/vagy tárgyi eredményt felmutatni tudó programok megvalósítására szeretne ösztönözni, e célokat tükröző igényes, minőségi pályázatok támogatásával.

 

  1. 2. A pályázati támogatási célok bemutatása

  2.  

  3. I. A magyar közösség céljait szolgáló kulturális, oktatási programok és ahhoz kapcsolódó tevékenységek támogatása

Különös tekintettel:

 

 

 

- a magyar történelmi és kulturális örökség ápolása, oktatási, kulturális és hagyományőrző programok, szórványprogramok támogatása,

- egyházi programok támogatása (kulturális, hitéleti és szociális tevékenységek).

 

 

  1. II. A magyar közösség céljait szolgáló írott és elektronikus média, könyvkiadás támogatása

Különös tekintettel:

  • - magyar nyelvű írott és elektronikus sajtó, könyvkiadás, kézirat-előkészítés támogatása,

  • - szakmai kiadványok támogatása.

 

  1. III. A magyar közösség céljait szolgáló fejlesztések támogatása

Különös tekintettel:

  • - országos vagy regionális jelentőségű kulturális és közművelődési, oktatási programokat megvalósító  intézmények infrastrukturális fejlesztése,

  • - különösen indokolt esetben egyes felújítási költségek támogatása,

  • -megkezdett ingatlan felújítások folytatásának támogatása.

  •  

 

  1. IV. Regionális vagy helyi jelentőségű civil szervezetek, illetve egyház által fenntartott oktatási, gyermekjóléti, kulturális és szociális intézmények működésének támogatása

Különös tekintettel:

  • - működési kiadások támogatása (személyi kifizetések és azok járulékai, anyag- és tárgyi eszköz beszerzése, szolgáltatások, utazási költségek, ingatlan-fenntartási költségek)

 

Egy pályázó az I-IV. pont szerinti támogatási célonként csak egy pályázatot nyújthat be.

 

  1. 3. Támogatható kiadások:

 

  • - Az I., és a II. pont szerinti támogatási célok esetében a programok lebonyolításának költségei (programokhoz kapcsolódó anyag- és tárgyi eszköz beszerzés, szolgáltatások, a programokhoz kapcsolódó személyi kifizetések és azok járulékai). Az I. tárgy esetében az eszközbeszerzésre tervezett összeg nem haladhatja meg a pályázat költségvetésének 20%-át.

 

  • -A III. és a IV. pont szerinti támogatási cél esetében:

  • - működési kiadások támogatása,

  • - eszközbeszerzés,

  • - ingatlan beruházások.

 

  1. 4. Nem támogatható kiadások:

 

  • - egyéb személyi juttatások (prémium, végkielégítés),

  • - ingatlan- és gépjárművásárlás,

  • - késedelmi kamat, bírság

  • - jövedéki termékek (alkohol, dohányáru, stb.)

  • - adótartozások, valamint járulék-, illeték- vagy vámtartozások (a továbbiakban együtt köztartozások)

 

  1. 5. Pályázók köre:

 

A Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény 1 § (2) bekezdésében foglaltak figyelembevételével pályázatot nyújthat be ukrajnai székhelyű:

a) civil szervezet, nonprofit gazdasági társaság, települési, területi önkormányzat, és az általuk alapított, illetve fenntartott jogi személyiségű intézmény,

  1.  
  2. b) kizárólag a II. pont szerinti támogatási cél tekintetében gazdasági tevékenységet üzletszerűen végző jogi személy (a továbbiakban: vállalkozás) is, ezen belül különösen mikro-, kis- és középvállalkozás, ide nem értve az egyéni vállalkozókat, valamint,

  3. c)  egyházi jogi személy, valamint a határon túli egyház, belső egyházi személy és annak hitéleti, nevelési-oktatási, gyermekjóléti, kulturális vagy szociális tevékenységet ellátó intézménye

(a továbbiakban együtt: pályázó).

 

  1. 6. Nem részesülhet támogatásban:

 

  1. 6.1. politikai párt vagy közvetlen politikai tevékenységet folytató szervezet,

  2. 6.2. az 5. b) pont szerinti kivétellel vállalkozás,

  3. 6.3. egyéni vállalkozó,

azok a pályázók, amelyek az adott pályázat megjelentetését megelőzően a Bethlen Gábor Alap (a továbbiakban: Alap) vagy a határon túli magyarok támogatását szolgáló bármely fejezeti kezelésű előirányzat terhére kiírt pályázati eljárások során valótlan vagy megtévesztő adatot szolgáltattak, valótlan tartalmú, hamis vagy hamisított tartalmú okiratot használtak fel, illetve az elnyert pályázat alapján létrejött támogatási jogviszony szerinti valamely kötelezettséget - nekik felróható okból - maradéktalanul nem teljesítették (ide értve a beszámolási kötelezettség mulasztását, fizetési kötelezettség nem teljesítését is),

  1. 6.4. azok a pályázók, amelyek a részükre nyújtott támogatást nem a támogatási célnak megfelelően használták fel, és az ebből vagy más kötelezettségszegésből eredő visszafizetési kötelezettségüknek nem tettek eleget, vagy amelyek a támogatás felhasználásával kapcsolatosan előírt beszámolási kötelezettségük teljesítése során valótlan tartalmú nyilatkozatot tettek, vagy valótlan tartalmú, hamis vagy hamisított okiratot használtak fel,

  2. 6.5. azok a pályázók, amelyek végelszámolás, vagy csődeljárás alatt állnak, és amelyek ellen felszámolási vagy egyéb megszüntető eljárás van folyamatban,

  3. 6.6. azok a pályázók, amelyek nem minősülnek a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdés 1. pontja szerinti átlátható szervezetnek,

  4. 6.7. azok a pályázók, amelyek vezető tisztségviselője olyan szervezetnél töltött be - a pályázat benyújtását megelőző 2 éven belül - vezető tisztséget, amely szervezettel szemben a 6.4-6.5. pontban meghatározott kizáró ok valamelyike fennáll,

  5. 6.8. azok az intézmények, szervezetek, amelyek nem felelnek meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményeinek.

 

  1. 7. Igényelhető támogatás:

 

  1. 7.1. A minimálisan igényelhető összeg 100.000 Ft, a maximálisan igényelhető összeg 500.000 Ft

  2. 7.2. A teljes támogatási keretösszeg 31 millió Ft, amelynek forrása a Bethlen Gábor Alap 2019. évi költségvetésének „Nemzetpolitikai célú támogatások” előirányzata.

  3. 7.3. A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

  4. 7.4.A támogatás rendelkezésre bocsátása: egy összegű, támogatási előlegként történő folyósítás, vagy a támogatás felhasználását igazoló beszámoló elfogadását követően történő utólagos finanszírozás.

  5. 7.5. Az Alapkezelő fenntartja magának a jogot, hogy azon pályázók esetében, akik a beszámolóra vonatkozó benyújtási, illetve hiánypótlási kötelezettségüknek késedelmesen tesznek eleget, támogatási előleget nem biztosít, hanem a támogatás folyósítására a támogatott tevékenység megvalósulását követően benyújtott és elfogadott beszámoló alapján kerül sor.

  6. 7.6. Egy pályázó azonos tartalmú pályázattal egyidejűleg nem pályázhat a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány közreműködésével kiírt pályázatra és az Alapkezelő által kiírt központi pályázatokra. Ebben az esetben az Alapkezelő mindkét pályázatot kizárja.

  7. 7.7. A maximális támogatási intenzitás mértéke az összes elszámolható költség 100%-a.

  8. 7.8. A pályázat kiírója nem teszi kötelezővé az önrész bemutatását.

 

8. A pályázat megvalósítási paraméterei:

8.1. Megvalósítási időszak: 2019. január 1. – 2019. december 31.

    1. 8.2. A pályázat benyújtásának kezdő időpontja: 2018. november 20.

    2. 8.3. Benyújtási határidő: 2018. december 21. 14 óra 00 perc (közép-európai idő szerint)

    3. 8.4. A beszámoló benyújtására előírt határidő: a nyertes pályázónak (a továbbiakban: támogatott) a támogatott tevékenység megvalósítását követő 30 napon belül, de legkésőbb 2020. január 30-ig szükséges a szakmai és pénzügyi beszámolót benyújtania a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszeren (NIR) keresztül.

    4.  

  1. 9. A pályázat benyújtásának formája:

 

A pályázat benyújtása elektronikus formában történik a NIR-en keresztül. Elérhető: nir.bgazrt.hu oldalon vagy az Alapkezelő honlapjáról (http://bgazrt.hu/).

A pályázati csomag elemei:

  • - pályázati felhívás,

  • - pályázati elektronikus adatlap és mellékletei,

  • - 2019. évi Pályázati és elszámolási útmutató,

  • - A támogatói okiratokkal és támogatási szerződésekkel kapcsolatos Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: Általános Szerződési Feltételek).

 

    1. 10. Pályázat benyújtásához szükséges adatok, dokumentumok, a pályázat formai követelményei:

 

10.1 PÁLYÁZATI ADATLAP

 

A NIR-ben kizárólag magyar nyelven kitöltött és beadott pályázati adatlapot, valamint annak mellékleteit kell feltölteni. Több oldalas mellékletet egy PDF-fáljba foglalva kérjük feltölteni a NIR-ben megadott helyre.

A pályázóknak az alábbi dokumentumokat szükséges feltölteniük az elektronikus pályázati adatlap mellékleteként a NIR-be:

    1. 10.2 NYILATKOZAT

 

Nyilatkozat arról, hogy a pályázatban megadott információk és dokumentumok teljes körűek, a benyújtott mellékletek valódiak és hitelesek. A nyilatkozat sablon a NIR-ben elérhető. A nyilatkozatot szkennelve kell feltölteni a pályázathoz. A nyilatkozat eredeti példányát a nyertes pályázóknak a döntéshozatalt követően regisztrált küldeményként szükséges postáznia a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány postacímére.

A nyilatkozatot a pályázó törvényes képviseletére jogosult személy írja alá. Az aláíró személy képviseleti jogosultságát a létesítő okiratnak alá kell támasztania, amennyiben az nem derül ki a létesítő okiratból vagy a törvényes képviselő akadályoztatva van, Meghatalmazás csatolása is szükséges a pályázat érvényességéhez! A meghatalmazás formai követelményeit és a meghatalmazáshoz használható sablon elérhetőségét a jelen felhívás 10.10. pontja tartalmazza.

 

10.3 LÉTESÍTŐ OKIRAT

 

A pályázó legutolsó módosításokat is tartalmazó, hatályos alapszabálya, alapító okirata (vagy egyéb létesítő okirata) vagy jogszabályban meghatározott nyilvántartásba vételét igazoló okirata eredeti példánya, mely tartalmazza a pályázó a pályázó – a hétvégi iskolák esetében a befogadó szervezet – aktuális adatait, különös tekintettel a szervezet törvényes képviseletére jogosult személyek körére és a szervezet székhelyére.

 

10.4 ALÁÍRÁS IGAZOLÁS

 

A pályázó nevében aláírásra jogosult (törvényes képviselőként megjelölt, illetve meghatalmazott személy vagy személyek) pénzügyi intézmény által igazolt, ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett vagy közjegyző által hitelesített aláírás mintája vagy az aláírás minta közjegyző által hitesített másolata (aláírási címpéldány vagy banki aláírás-bejelentő karton).

 

10.5 MŰKÖDÉSI IGAZOLÁS

 

A pályázó 30 napnál nem régebbi, hatósági nyilvántartásról szóló igazolása, vagy az annak kiállítására vonatkozóan (a kiállító szerv által ellenjegyzett) kérelem másolata.

 

10.6 FIZETÉSI SZÁMLASZÁM IGAZOLÁS (banki igazolás)

A pályázó fizetési számlájának fennállására vonatkozó igazolása. (Magyarországon vezetett pénzforgalmi számlák esetében minden főszámlára vonatkozóan).

 

10.7 INGATLAN DOKUMENTUMAI

 

Ingatlan beruházás (felújítás) esetén az ingatlanra vonatkozó közhiteles nyilvántartás szerinti tulajdoni lap, valamint – ha nem a pályázó a kizárólagos tulajdonos, akkor — a tulajdonos(ok), tulajdonostárs(ak) hozzájárulásáról szóló nyilatkozat, vagy az ezzel azonos tartalmú szerződés feltöltése szükséges.

Amennyiben nem az érintett ingatlan kizárólagos tulajdonosa a pályázó, akkor az ingatlan hasznosítására vagy használatára vonatkozó (bérleti vagy más) szerződés másolatát kérjük feltölteni.

Nyertes pályázat esetén be kell szerezni és be kell nyújtani a 30 napnál nem régebbi ingatlan tulajdoni lapot.

 

10.8 ADÓSZÁM IGAZOLÁS

 

A pályázó adószámának (adószám hiányában nyilvántartási számának) igazolására alkalmas dokumentum csatolása szükséges (vagy nyilatkozat arról, hogy a pályázó nem rendelkezik adószámmal).

 

10.9 EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

 

Azon civil szervezetek esetében, amelyek valamely állami fenntartású intézménnyel együttműködve, annak programjának, eszközbeszerzésének lebonyolítására nyújtanak be pályázatot, mellékelniük kell az adott intézménnyel megkötött együttműködési megállapodás másolatát.

 

10.10 MEGHATALMAZÁS

 

A meghatalmazás sablonja a NIR-ben elérhető, illetve a bgazrt.hu oldalról a pályázati dokumentációból letölthető. Meghatalmazás esetén mind a meghatalmazó, mind a meghatalmazott aláírási igazolását csatolni szükséges.

 

Az okiratok, igazolások magyar nyelvű fordítását külön dokumentumként szükséges feltölteni a NIR-be.

 

Ha a pályázó az elmúlt három éven belül nyújtott be pályázatot az Alapkezelőhöz, akkor az alábbi mellékletek benyújtásával pályázhat:

  • - nyilatkozat arról, hogy a pályázatban megadott információk, a benyújtott mellékletek valódiak és hitelesek (a NIR-ben a mellékletek munkalapon lévő a Nyilatkozat sablon szövege).

  • - a 30 napnál nem régebbi hatósági nyilvántartásról szóló igazolás.

 

A megelőző három éven belül az Alapkezelő pályázati felhívásaira pályázatot benyújtók esetén a 10.4. pont szerinti aláírás igazolást és a 10.6. pont szerinti fizetési számlaszám igazolást a pályázat kitöltésekor a pályázó ellenőrizni köteles, és amennyiben az okiratokban foglalt adatok nem változtak a pályázó erről nyilatkozik, azokat az Alapkezelő csatolja a pályázatokhoz. Az időközben bekövetkezett változások esetén a pályázó új igazolásokat köteles benyújtani.

 

  1. 11 Hiánypótlás

 

Hiányosan és/vagy nem megfelelően kitöltött, de minden mellékletet tartalmazó pályázat esetén a hiányosság(ok) pótlására a pályázónak egyszeri lehetősége van, melyre az erről szóló értesítés kézhezvételétől számított legfeljebb 15 naptári nap áll rendelkezésre.

 

  1. 12. A pályázat érvénytelensége:

 

  1. 12.1. a pályázó a pályázatot nem a felhívásban közzétett tárgyban nyújtotta be;

  2. 12.2. a pályázó a pályázatban nem a valóságnak megfelelő adatokat adott meg;

  3. 12.3. a pályázó a kötelezően benyújtandó mellékleteket nem csatolta;

  4. 12.4. a pályázó határidőre nem tett eleget vagy nem megfelelően tett eleget a hiánypótlási felszólításnak;

  5. 12.5. a pályázó azonos című és tartalmú pályázatot nyújtott be a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány közreműködésével kiírt pályázatra és az Alapkezelő által kiírt központi pályázatokra is.

  1. 13. A pályázatok elbírálásának szempontjai:

  2.  

  3. 13.1. Tartalmi értékelés szempontjai:

  • - A pályázatban foglaltak megfelelnek a pályázati felhívás alapvető célkitűzésének, a határon túli magyar közösségek magyar nemzeti azonosságtudatának megerősítését, értékőrző és közösségfejlesztő tevékenységének támogatását szolgálja.

  • - A pályázott program/projekt országos, regionális vagy helyi jelentőségű.

  • - A pályázott program/projekt a szórványmagyarság magyar nemzeti azonosságtudatának megőrzését, erősítését szolgálja.

  • -A pályázat kellően kidolgozott, felépítése logikus, elemei között követhető tartalmi összefüggés van.

 

    1. Pénzügyi értékelési szempontok:

  • A szöveges indoklás alátámasztja a részletes költségtáblázatban tervezett összegeket

  • A tervezett kiadási költségsorok a program/projekt megvalósításához indokoltak és összhangban vannak a vállalt szakmai feladatokkal.

  • A vállalt szakmai feladatok és a szöveges indoklás alátámasztják a tervezett költségek mértékét.

 

A beérkezett pályázatokat a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány ellenőrzi, dolgozza fel és támogatási javaslattétellel továbbítja az Alapkezelőhöz. A pályázatokat a Bethlen Gábor Alap Kollégiuma előzetesen véleményezi, és ezt követően a Kollégium döntési javaslatáról a Bethlen Gábor Alap Bizottsága hozhat támogatási döntést.

 

A pályázatok végső beadási határidejét követő 90 napon belül a Bizottság dönt a pályázatokról, melyről a pályázók a Bizottság döntését követő 8 napon belül elektronikus levél formájában értesítést kapnak.

 

  1. 14. A támogatási jogviszony létrejötte

 

A nyertes pályázók (a továbbiakban: Támogatott) részére a támogatást az Alapkezelő támogatói okirat kiadása vagy támogatási szerződés megkötése (a továbbiakban együtt: támogatói okirat) alapján biztosítja. A költségvetési támogatás felhasználásának szabályait és annak részletes feltételeit, dokumentumait a 2019. évi Pályázati és elszámolási útmutató és az Általános Szerződési Feltételek tartalmazzák. Amennyiben a pályázó nem felel meg a 2019. évi Pályázati és elszámolási útmutatóban meghatározott követelményeknek, akkor a  támogatási döntés a hatályát veszti. A pályázónak hiányosan vagy hibásan beküldött dokumentáció esetében egy alkalommal van lehetősége hiánypótlásra.

 

  1. 15. A támogatási jogviszony megszegésének következményei

 

    1. 15.1 Ha a Támogatott a támogatói okiratban, az Általános Szerződési Feltételekben foglalt vagy jogszabályban előírt kötelezettségeit neki felróható okból megszegi (így különösen, ha a támogatást a támogatói okiratban meghatározott céltól eltérően használja fel), a támogatás jogosulatlanul felhasznált összegét köteles az Alapkezelő részére visszafizetni az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény és az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet szerinti kamattal növelt mértékben. Az Alapkezelő a támogatói okirat kiadásának feltételeként – az esetleges visszafizetési kötelezettség biztosítékául - biztosítékot határozhat meg.

    2. 15.2. A támogatás felhasználásával kapcsolatos ellenőrzésekre és adatszolgáltatási kötelezettségekre, valamint a nyilvánossági követelményekre vonatkozó rendelkezéseket az ÁSZF tartalmazza.

 

  1. 16. A pályázatokra vonatkozó speciális szabályok

 

Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 107. cikke értelmében – többek között – az európai uniós támogatási szabályok értelmében gazdasági tevékenységet folytató Támogatottak támogatása minősül állami támogatásnak. 

Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: EUMSZ) 107. cikkének (1) bekezdése értelmében a belső piaccal összeegyeztethetetlen a tagállamok által vagy állami forrásból bármilyen formában nyújtott olyan támogatás, amely bizonyos vállalkozásoknak vagy bizonyos áruk termelésének előnyben részesítése által torzítja a versenyt, vagy azzal fenyeget, amennyiben ez érinti a tagállamok közötti kereskedelmet. Az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdésében szereplő feltételeknek (állami forrás, szelektivitás, előny a Támogatott vállalkozásnál, tagállamok közti kereskedelem érintettsége, valamint a verseny torzulása vagy ennek veszélye) egyszerre kell teljesülniük ahhoz, hogy az uniós állami támogatási szabályokat alkalmazni kelljen.

 

Az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatás fogalmáról szóló bizottsági közlemény (a továbbiakban: Közlemény) 34. pontja alapján a kultúrához és a kulturális örökség megőrzéséhez kapcsolódó tevékenységek megszervezhetők nem kereskedelmi módon is, így e tevékenységek egyes esetekben nem gazdasági jellegűek. A Bizottság úgy véli, hogy a nagyközönség számára térítésmentesen hozzáférhető kulturális tevékenység vagy a kulturális örökség megőrzéséhez kapcsolódó tevékenység állami finanszírozása tisztán társadalmi és kulturális célt szolgál, ami nem gazdasági jellegű. Hasonlóképpen az, hogy egy kulturális intézmény látogatóinak vagy a nagyközönség számára nyitott kulturális tevékenység vagy a kulturális örökség megőrzéséhez kapcsolódó tevékenység résztvevőinek pénzügyi hozzájárulást kellene fizetniük, amely a valódi költségeknek csupán kevesebb, mint felét fedezi, nem változtat az említett tevékenység nem gazdasági jellegén, mivel nem tekinthető a nyújtott szolgáltatás valódi díjazásának. Ezért esetükben nem kell az uniós állami támogatási szabályokat alkalmazni.

 

Az Alapkezelő egyedi vizsgálattal az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése értelmezése szerint a pályázatot állami vagy nem állami támogatásnak minősítheti.

 

Felhívjuk a pályázók szíves figyelmét, hogy amennyiben a fentiekkel összefüggésben a Támogatott részére nyújtandó támogatás az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 107. cikk (1) bekezdése szerinti állami támogatásnak minősül azáltal, hogy a támogatást gazdasági tevékenységhez igénylik, a támogatás csekély összegű (de minimis) támogatás formájában kerül megítélésre a II. és III. pályázati tárgy esetében.

Általános csekély összegű (de minimis) támogatás kizárólag az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352, 2013. 12.24. 1.o) (a továbbiakban 1407/2013/EU bizottsági rendelet) szabályai alapján nyújtható. Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 2. cikk (2) bekezdése szerinti, egy és ugyanazon vállalkozás részére a folyó pénzügyi évben, valamint az azt megelőző két pénzügyi év során az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján odaítélt csekély összegű támogatások bruttó támogatástartalma tagállamonként nem haladhatja meg a 200.000 eurónak, közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében végző vállalkozások esetében a 100.000 eurónak megfelelő forintösszeget, figyelembe véve az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikkének (8) és (9) bekezdését is. [Az átváltásnál az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 35. §-a alapján kell eljárni.]

Fúzió és felvásárlás esetén valamennyi, a korábbi vállalkozásoknak nyújtott csekély összegű támogatást figyelembe kell venni annak meghatározása érdekében, hogy bármely, akár az új, akár a megszerzendő vállalkozásnak nyújtandó új, csekély összegű támogatás meghaladja-e a vonatkozó felső határt. A fúziót vagy felvásárlást megelőzően jogszerűen odaítélt csekély összegű támogatás ezt követően is jogszerű marad.

Ha egy vállalkozás két vagy több külön vállalkozásra válik szét, a szétválást megelőzően nyújtott csekély összegű támogatást az eredetileg a támogatásban részesülő vállalkozásnak kell betudni, amely elvben azonos azzal a vállalkozással, amely a csekély összegű támogatással támogatott tevékenységeket átvállalta. Ha erre nincs lehetőség, a csekély összegű támogatást saját tőkéjük – a szétválás tényleges időpontjában érvényes – könyv szerinti értéke alapján arányosan el kell osztani az új vállalkozások között.

A Kedvezményezettnek az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 5. cikkének (1) bekezdése figyelembevételével – az ott meghatározott feltételek teljesítésének megállapítására alkalmas módon – nyilatkoznia kell a részére a támogatás odaítélésének évében és az azt megelőző két pénzügyi évben nyújtott csekély összegű támogatások támogatástartalmáról.

A Kedvezményezett kijelenti, hogy – az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikke (2) bekezdésének kivételével – a támogatást nem használja az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikkének (1) bekezdésében meghatározott kivételek szerinti célokra, továbbá – az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikk (2) bekezdésének megfelelően – közúti kereskedelmi árufuvarozás ellenszolgáltatás fejében történő végzése céljából teherszállító jármű vásárlására.

A támogatás alól kizárt ágazatok/tevékenységek:

a) a 104/2000/EK tanácsi  rendelet hatálya alá tartozó, a halászati és akvakultúra ágazatban tevékenységet végző vállalkozásoknak nyújtott támogatás;

b) a mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével foglalkozó vállalkozások támogatása;

c) a mezőgazdasági termékek feldolgozásával és forgalmazásával foglalkozó vállalkozások támogatása, amennyiben:

ca) a támogatás összege az elsődleges termelőktől beszerzett vagy az érintett vállalkozások által forgalmazott ilyen termékek ára vagy mennyisége alapján kerül rögzítésre, vagy

cb) a támogatás az elsődleges termelőknek való teljes vagy részleges továbbadásától függ;

d) harmadik országokba vagy tagállamokba irányuló exporttal kapcsolatos tevékenységek támogatása, nevezetesen az exportált mennyiségekhez; értékesítési hálózat kialakításához és működtetéséhez vagy exporttevékenységgel összefüggésben felmerülő egyéb folyó kiadásokhoz közvetlenül kapcsolódó támogatás;

e)  az import áruk helyett belföldi áru használatához kötött támogatás;

f) a közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében történő végző vállalkozások számára nyújtott támogatás teherszállító  járművek   megvásárlására [3. cikk (2) bekezdés 2. albekezdés].

Amennyiben egy vállalkozás a fenti a-c) pontokban említett ágazatban, valamint az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alkalmazásának hatálya alá tartozó ágazatokban egyaránt végez tevékenységet az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szabályait csupán ez utóbbi ágazatra vagy tevékenységre tekintettel nyújtott támogatásokra kell alkalmazni – feltéve, hogy a támogatást nyújtó megfelelő eszközökkel biztosítja – úgymint a tevékenységek szétválasztása vagy a költségek megkülönböztetése -, hogy a rendelet hatálya alól kizárt ágazatokban végzett tevékenységek nem részesülnek az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerinti csekély összegű támogatásban.

Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján nyújtott csekély összegű támogatás az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének az általános gazdasági érdekű szolgáltatást nyújtó vállalkozások számára nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2012. április 25-i 360/2012/EU bizottsági rendeletnek  (HL L 114., 2012.4.26., 8. o.) megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással a 360/2012/EU bizottsági rendeletben meghatározott felső határig halmozható. Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerinti csekély összegű támogatás más csekély összegű támogatásokról szóló rendeleteknek megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikkének (2) bekezdésében meghatározott felső határig halmozható. A csekély összegű támogatás nem halmozható azonos támogatható költségek vonatkozásában vagy azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés vonatkozásában nyújtott állami támogatással, ha a támogatások halmozása túllépi bármely csoportmentességi rendeletben vagy a Bizottság által elfogadott határozatban az egyes esetek meghatározott körülményeire vonatkozóan rögzített maximális intenzitást vagy összeget.

Az általános csekély összegű támogatás nem halmozható azonos támogatható költségek vonatkozásában vagy azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés vonatkozásában nyújtott állami támogatással, ha a támogatások halmozása túllépi bármely csoportmentességi rendeletben vagy a Bizottság által elfogadott határozatban az egyes esetek meghatározott körülményeire vonatkozóan rögzített maximális intenzitást vagy összeget.

A pályázónak támogatáshoz kapcsolódó iratokat a megvalósítás végét követő 10 évig meg kell őriznie, és az Alapkezelő ilyen irányú felhívása esetén köteles azokat bemutatni. A csekély összegű támogatási jogcímen nyújtott támogatásokról az Európai Bizottság kérésére 20 munkanapon belül információt kell szolgáltatni.

 

  1. 17. Adatvédelmi hozzájárulás

 

17.1 Pályázók hozzájárulnak a személyes adataik és a pályázattal kapcsolatos (ideértve a pályázati eljárással, a támogatási döntéssel összefüggésben kezelt) egyéb adataik Alapkezelő által történő kezeléséhez az Alapkezelőhöz benyújtásra kerülő pályázat rögzítése, elbírálása, a támogatási jogviszony létrehozása, a támogatói okiratban/támogatási szerződésben meghatározott egyes kötelezettségek teljesítésének az Alapkezelő által történő nyomon követése/ellenőrzése, a támogatásokkal kapcsolatos nyilvántartás vezetése, az Alapkezelőt jogszabály alapján terhelő közzétételi, tájékoztatási és ellenőrzési kötelezettség teljesítése, valamint a kapcsolattartás céljából.

17.2 Pályázók hozzájárulnak továbbá, hogy az Alapkezelő által kezelt adataikhoz Alapkezelő honlapján elérhető Adatkezelési tájékoztatóban meghatározott adatfeldolgozók az ott meghatározott adatkezelési célból hozzáférjenek, továbbá, hogy az Alapkezelő az általa kezelt adatokat a Magyar Államkincstár részére a kincstári monitoring rendszer felé fennálló adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése céljából továbbítsa, és hogy a monitoring rendszerben nyilvántartott adatokat a jogszabály alapján arra felhatalmazott szervezetek megismerjék.

 

  1. 18 Kifogás

 

A támogatott részéről a pályázati eljárásra, a támogatási igény befogadására, az érvénytelenségi, vagy kizárási támogatási döntés meghozatalára, a támogatói okiratok kiadására, a támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozóan kifogásnak, egyéb jogorvoslatnak helye nincs.

 

További információk az Alapkezelő honlapján (http://bgazrt.hu/) és a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány – honlapján (www.kmkszalap.org) a 2019. évi Pályázati és elszámolási útmutató címszó alatt találhatók.

Nemzetpolitikai Informatikai Rendszer (NIR) regisztrációval és bejelentkezéssel kapcsolatos segítségnyújtás:

E-mail: info@bgazrt.hu

Pápai Zoltán: +36 1 795 9340

Rozsos József: +36 1 896 6501

 

p { margin-bottom: 0.25cm; direction: ltr; line-height: 120%; text-align: left; }p.western { font-size: 11pt; }p.cjk { font-size: 11pt; }p.ctl { font-size: 11pt; }a:link { color: rgb(0, 0, 255); }a.ctl:link { font-family: "Times New Roman"; }a.sdfootnoteanc { font-size: 57%; }