A Délvidék színes tánc- és hagyományvilága mutatkozott be az ungvári folkkocsmában

2018. november 21., 10:07 , 931. szám

Vajdasági táncokkal és zenével várták a folkkocsmába érkezőket november 15-én, Ungváron, a Váralja kávézóban. A négy éve működő táncházi programsorozat célja, hogy bemutassa a Kárpát-medence magyarlakta régióinak színpompás, gazdag hagyományvilágát, és népszerűsítse a táncházmozgalmat vidékünkön.

Az este vendégei ezúttal az Óbecséről érkezett Fokos zenekar, valamint Cseszák Balázs és Cseszák-Korcsik Anikó táncosok voltak. A program elején Váradi Enikő főszervező, a Sodró együttes vezetője köszöntötte az egybegyűlteket. Kiemelte, hogy a közel négy éve működő program hajdan egy ifjonti vágy megszületésével indult, amely aztán mára a kárpátaljai táncházmozgalom egyik alapjává formálódott. „Ma már Székelyudvarhelytől egészen Zentáig ismerik a kárpátaljai folk­kocsmaprogramjainkat. Bátran kimondható, hogy a kárpátaljai táncházmozgalom meghatározó rendezvényévé vált a kezdeményezésünk.” Az esemény főszervezője köszönetet mondott mindenkinek, aki az elmúlt évek során a kezdeményes mellé állt.

Balogh Lívia, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ungvári Középszintű Szervezetének (KMKSZ UKSZ) elnöke kiemelte, hogy a szervezet az első pillanatoktól befogadója és segítője volt a programnak. Szerinte nagyon fontos, hogy legyen olyan programja a kárpátaljai magyar népzenei és néptáncéletnek, amely által a régióban élők megismerkedhetnek a Kárpát-medence legkiemelkedőbb népzenészeivel, néptáncosaival. Az elnök asszony szerint a táncházmozgalom által a helyi közösségek nemcsak a néphagyományokkal ismerkedhetnek meg, hanem megerősödhetnek identitásukban. „A folkkocsmaprogram mára már nemcsak a kárpátaljai táncházmozgalom szerepét tölti be, hanem híddá vált a régióban élő nemzetiségek között. Hiszen az alkalomra ukránok, szlovákok is rendszeresen ellátogatnak. De a Kárpát-medencei magyarlakta régiókat is összeköti, ezért van arra lehetőség, hogy a vajdaságiak népzenéjét és néptáncait megismerjük a mostani alkalommal” – fogalmazott Balogh Lívia.

Ezt követően Rezes József, a Kárpátaljai Megyei Közigazgatási Hivatal nemzetiségi és vallásügyi főosztályának vezetője elismerő oklevelet nyújtott át Váradi Enikőnek Hennagyij Moszkal kormányzó nevében a Kárpátalján végzett aktív kulturális, hagyományápoló tevékenységéért, a táncházmozgalomban folytatott munkájáért és a régió­ban élő nemzetiségek közötti harmonikus kapcsolatok fenntartásáért. Szintén elismerő oklevelet adott át Vitalij Rac a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal ifjúsági és sportügyi főosztályának képviseletében az ifjúsági életben folytatott kimagaslóan aktív tevékenységéért.

A megnyitót követően a népzenéé és néptáncé lett a főszerep. Az este folyamán igazi vajdasági hangulatot varázsoltak a muzsikusok. A Fokos zenekar a megjelent lemezeiről mutatott be ízelítőt a hallgatóság számára, ezt követően Cseszák Balázs és Cseszák-Korcsik Anikó bácskai táncokkal ismertette meg a közönséget. A táncosok segítségével nemcsak kívülről lehetett szemlélni a táncokat, de mindenki ki is próbálhatta azokat. A jó hangulatú mulatság közös énekléssel ért véget, melyen vajdasági népdalokat tanultak a résztvevők.

A program a Sodró együttes szervezésében, a KMKSZ UKSZ társszervezésében a Hagyományok Háza Hálózat Kárpátaljai Kirendeltségének szakmai partnerségével, és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő jóvoltából jöhetett létre. Az esemény állandó helyszínének biztosítója Rusznák György, a Vár­alja kávézó tulajdonosa.

A következő alkalom december 5-én lesz Ungváron, december 6-án pedig Beregszászban. A szervezők meglepetéssel készülnek, annyit elárultak, hogy a jó öreg piros ruhás az idén sem fogja elkerülni a rendezvényt.

Kővári Edina