Régi-új Rákóczi-mellszobrot avattak Ungváron

Magyarország Ungvári Főkonzulátusának és az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézetének (UNE UMOTI) támogatásával november 20-án került sor II. Rákóczi Ferenc mellszobrának ünnepélyes felavatására. A hányatott sorsú alkotás az ötödik szinten, az intézet közösségi terében kapott helyet.

Elsőként Spenik Sándor igazgató köszöntötte a jelenlévőket és utalt a szobor kalandos történetére. Mint mondotta, csak a szerencsének és a valószínűség törvényének köszönhetően került meg Rákóczi mellszobra.

– Júliusban az ungvári botanikus kert néhány látogatója (saját értesülés szerint a karpatalja.ma hírportál egyik munkatársa) az egyik fa tövében felfigyelt egy szoborra. Ezt követte az illetékesek és a történészek kikérdezése, s ami fontos, meglett az alkotója, aki örömmel vállalta, hogy helyreállítja – mondta Spenik Sándor, és átadta a szót Ivan Cubina szobrásznak, a Kárpátaljai Művészeti Akadémia tanárának, aki megerősítette, hogy a közel 10 éves múltra visszatekintő történet szinte detektívregényre emlékeztet. Az alkotó örül, hogy Tetyana Literáti újságírónak, illetve Zubánics László történésznek köszönhetően lekerült a lepel a titokról, és megoldódott a rejtélyes lelet sorsa, sőt rövid időn belül méltó helyre került.

Kovács Eleonóra egyetemi oktató kitért az alkotás előtörténetére, amely a kiállítását követően elveszett, évekkel később meglett, felújították, és most új helyén leleplezik, mert mint mondotta: vannak helyek, ahol a dolgok a helyükre kerülnek, és ez a mostani ilyen.

Buhajla József, Magyarország ungvári főkonzulja elmondta, hogy a napokban a magyar kormány javaslatára az Országgyűlés tisztelettel adózva a Nagyságos Fejedelem emléke előtt a 2019-es esztendőt II. Rákóczi Ferenc-emlékévvé nyilvánította. Így jövőre mind az anyaországban, mind a külhoni magyarság körében számos ezzel kapcsolatos rendezvényre kerül majd sor, és ennek az első lépcsőfoka a mai.

– Fantasztikus dolog, hogy egyáltalán megtalálták ezt a szobrot – jegyezte meg a diplomata, és ezúttal is köszönetet mondott a művésznek, hogy vállalta a helyreállítást. – Egy olyan emberre emlékezünk itt, akinek neve összefonódik a szabadságszeretetével, a szabadságvágyával, és azt is el lehet mondani, hogy ő volt az első: mert a Rákóczi-szabadságharcot követte 1848, majd 1956 és a rendszerváltás. Gyakorlatilag nélküle Magyarország ma nem lenne szabad – szögezte le a főkonzul, majd Rákóczi 1703-ban papírra vetett emlékirataiból idézett néhány gondolatot, amelyek egy olyan államférfiról, vezérről szólnak, aki minden magyar ember előtt példakép lehet, aki inkább elveszítette vagyonát, és száműzetésben halt meg, de a szabadságot és az elveit nem adta fel.

– „Egyáltalán nem félek kijelenteni előtted – ó, Örök Igazság, akinek ezeket az Emlékiratok-at ajánlottam! –, hogy minden cselekedetem célja kizárólag a szabadság szeretete volt, és az a vágy, hogy hazámat az idegen járom alól felszabadítsam. Nem a bosszúvágy indított erre, nem is koronát vagy fejedelemséget akartam szerezni, nem is a kormányzáshoz volt kedvem: kizárólag az a hiú dicsőség vezérelt, hogy eleget tegyek kötelességemnek hazám iránt – és a világi becsület, amelynek forrása természetes nagylelkűségem volt, az munkált bennem bűnös módon veled szemben, ó, Istenem, mert hiszen e különböző indítóokok mind magamra vonatkoztak és önmagamban végződtek.”

Haluska Bettina negyedikes történelem szakos diák Rákóczi életútját elevenítette fel. Ezután a főkonzul és az alkotó leleplezték a szobrot és elhelyezték a hálás utókor koszorúját.

Rehó Viktória