2018 perc az egészségért, a közösségért – lezajlott a beregszászi cserkészek által szervezett sporthétvége

2018. november 24., 20:07 , 931. szám

November 17–18. között rendezték meg a 2018 perc az egészségért, a közösségért sportprogramot a Beregszászi 4. Sz. Bendász István Cserkészcsapat és Magyarország Beregszászi Konzulátusának közös szervezésében a Beregszászi 4. Sz. Kossuth Lajos Középiskolában. „Tegyünk a közösségért, merjünk aktívak lenni. Ép testben ép lélek” – választották mottóul a szervezők ezt a gondolatot.

Az eseménnyel a szervezők nem titkolt célja, hogy hagyományt teremtsenek, ahol a térségben élő sportkedvelő emberek, iskolák, közösségek, szervezetek megmozdulnának egy közös, jótékony cél érdekében, ugyanis a helyszínen adakozási lehetőség is volt, amelynek a bevételével idén a beregszászi szociális konyhát támogatják.

Kulcsár Ferenc, a beregszászi konzulátus sportdiplomáciáért felelős konzulja a hivatalos megnyitó kezdetén felkérte Zseltvay-Vezsdel Emesét, az alkalomnak otthont adó középiskola igazgatónőjét a program ünnepélyes megnyitására.

Ezt követően Erdei Péter beregszászi magyar vezető konzul mondott köszöntőt. „Ennek a rendezvénynek az volt a célja, hogy egy nagy közösséget megmozgató, színvonalas sportrendezvényt hozzunk létre ebben a városban kicsiknek és nagyoknak egyaránt” – mondta a konzul.

Nagy tömegek valóban voltak a rendezvényen, mivel több, mint 60 csapat jelentkezett azzal a szándékkal, hogy szeretnének részt venni a futballmérkőzéseken – ez pedig önmagában is több száz embert jelent.

Molnár D. István, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Beregszászi Alapszervezetének elnöke aláhúzta, hogy a cserkészszövetség, amely több mint 60 csapatot össze tud gyűjteni egy rendezvényre, valóban érti a dolgát. Sok sikert kívánt a programon részt vevőknek, s ahogyan mondta: „A sport az játék – ezért bizonyára újabb barátságok is fognak szövődni ez alatt a két nap alatt, ami alátámasztja a mondást, hogy a sport összehozza az embereket.”

Tominec Mihály, a beregszászi cserkészcsapat vezetője köszönetet mondott a magyar konzulátusnak, amiért készek voltak segíteni és támogatni a rendezvényt, valamint a középiskola igazgatóságának a helyszín biztosításáért, a jelentkezőknek pedig azért, hogy jelenlétükkel hozzájárultak a cél megvalósításához.

Ifj. Barna György, a sportesemény szervezője ismertette a programot és a fontos tudnivalókat. Azok a résztvevők, akik éppen nem a pályán játszottak, sok más kapcsolatépítő, szórakoztató programban kipróbálhatták magukat: a játékszobában különböző társasjátékokkal várták őket, a moziteremben 24 órában filmeket és meséket vetítettek, a szurkolói játék keretében értékes nyereményeket kaphattak a szerencsések, a cserkészsarokban a cserkészetet bemutató rész volt megtekinthető, az udvar sportpályáján felállított speciális pályán bárki kipróbálhatta a lézerharcot és íjharcot, valamint a dalolni vágyók a karaokeszobában csillogtathatták meg énektehetségüket.

A megnyitót követően 9 órakor került sor a kezdőrúgásra, mely után kezdetét vették a mérkőzések, amelyek 2018 percen át tartottak megszakítás nélkül. Minden résztvevő a rendezvény logójával ellátott hímzett pólót kapott, valamint a játékok végeztével hat kategóriában díjazták a csapatokat is.

lexi