Magyarország életmentő inzulinszállítmányt küldött Kárpátaljára (Frissítve)

2018. december 1., 13:42 , 933. szám

Pénteken délben a Tisza nemzetközi határátkelőn nagy összegű inzulinszállítmányt adott át dr. Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos, valamint Lehel László, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Alapítvány elnök-igazgatója. A magyar kormány és az ökumenikus segélyszervezet közel 40 millió forint értékű humanitárius adományát az Ukrán Vöröskereszt Kárpátalja megyei szervezetének képviselői vették át.

Az inzulinkészítmények ünnepélyes átadása alkalmából a csapi ukrán–magyar közúti határátkelőn sajtótájékoztatóra került sor, melyen minden szereplő jelen volt, aki ebben tevékenyen részt vett.

Buhajla József, Magyarország ungvári főkonzulja köszöntötte a jelenlévőket és kiemelte, hogy ez egy fontos esemény a két ország történetében.

– Ahogyan ezt Magyarország korábban a kormányzó kérésére megígérte, most teljesítette, az inzulinszállítmány megérkezett.

Dr. Grezsa István miniszteri biztos megjegyezte: ahogy azt Hennagyij Moszkal szokta mondani, amikor ők ketten találkoznak, az jó Kárpátaljának és Ukrajnának.

– Ezt a sorozatot most sem szeretnénk megszakítani. Legutóbb turulmadárral ábrázolták a kormányzót óriásplakáton, gondolom, ezután inzulinos fecskendővel a kezében fogják – jegyezte meg viccesen és kihangsúlyozta:

– Ez a szállítmány azért is különleges, mert nemcsak kormányzati erőfeszítések zajlottak, hanem Magyarország jelentős segélyszervezete is beállt a csatasorba. Állami és nem állami forrásokból tudtuk összerakni azt a 34 millió forintos szállítmányt, amelyet a magyarországi ellátás veszélyeztetése nélkül most el tudtunk hozni – jelentette ki Grezsa István, és köszönetet mondott a Külügyminisztériumnak, az Emberi Erőforrások Minisztériumának, az Ökumenikus Segélyszolgálatnak, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnek (KMKSZ), a vámszerveknek és mindenkinek a segítségért. – Maradunk, akik voltunk, Kárpátalja és Ukrajna megbízható és kiszámítható partnerei – szögezte le a miniszteri biztos.

Hennagyij Moszkal, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal elnöke elmondta, hogy Ukrajna Egészségügyi Minisztériuma egy ideje nem vásárol központosítva inzulint, hanem a helyi önkormányzatokra bízta ezt.

– Kárpátalja dotációs megye, így a helyi költségvetés számára év végén ez erő feletti feladat, főleg, hogy Ukrajna csak kétféle inzulint állít elő, a többi közel harmincfélét külföldről vásárolják. Kárpátalján 6700 inzulinfüggő cukorbeteg van, akiknek mindennap meg kell kapniuk a készítményt – emelte ki megyénk vezetője, és megköszönte a magyar kormánynak és Magyarország Ungvári Főkonzulátusának a mintegy 4 millió hrivnya értékű segítséget.

A kárpátaljai magyarság nevében Brenzovics László parlamenti képviselő, a KMKSZ elnöke mondott köszönetet az operatívan küldött életmentő segélyszállítmányért, és kifejtette:

– Egy országban akkor mennek jól a dolgok, ha mindenki teszi a dolgát. A kormányzó átérezte azt, hogy ha nem lesz elég inzulin, sokan meghalhatnak emiatt – hangsúlyozta Brenzovics László utalva arra, hogy megyénk vezetője előbb megpróbálta a kérdést Ukrajnában rendezni, majd amikor ez nem sikerült, a magyar államhoz fordult. – Magyarország úgy járt el, ahogyan egy jószomszédnak el kell járnia ebben a helyzetben. A miniszteri biztos azt tette, amit kötelességének érzett, megszervezte. A segélyszolgálat, amely több éve segíti Ukrajnát, hozzájárult ehhez, és meg is van az eredménye. Több ember élete hónapokra biztosítva van – hangsúlyozta és kiemelte: – Örülök ennek az együttműködésnek, és elítélem azokat, akik gátolni kívánják az együttműködést a két ország között – zárta gondolatait a KMKSZ elnöke, és reményének adott hangot, hogy a jószomszédi kapcsolatok továbbra is fejlődni fognak valamennyiünk érdekében.

Lehel László, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Alapítvány elnök-igazgatója kifejtette, hogy a szervezetük azért jött létre, mert segíteni akar a bajban.

– Talán helyénvaló, ha elmondom, hogy egész Ukrajnában tettük és tesszük ezt, különösen a kelet-ukrajnai válság következtében. Három éven át 10 régióban 50 ezer embernek több mint egymillió euró értékben biztosítottunk rendszeres segélyezést. Most külön öröm az, hogy itt, Kárpátalján tehetjük ezt, és részt vehetünk ebben a munkában, ahol elsősorban a logisztikai hátteret biztosítottuk. Öröm az is, hogy a partnerszervezettel, a Vöröskereszttel közösen dolgozunk – mondta az igazgató.

Dr. Biró Erzsébettől, a megyei egészségügyi főosztály igazgatóhelyettesétől megtudhattuk, hogy a vámkezelést követően az Ukrán Vöröskereszt Kárpátaljai Megyei Szervezete részére átadott 5000 adag HUMULIN R hosszú hatástartalmú, valamint 250 adag HUMALOG MlX rövid hatásidejű inzulint a nap folyamán leszállították a cukorbetegeket ellátó két egészségügyi intézménybe. A felnőttek Ungváron, a Novák Endre Kárpátaljai Megyei Klinikai Kórházban, a gyermekek pedig Munkácson, a Kárpátaljai Megyei Gyermekkórházban vehetik át a szükséges mennyiségű inzulint. Elmondása szerint a segélyszállítmány két hónapra elegendő, és a betegek nemzetiségtől függetlenül már hozzájuthatnak a szükséges készítményekhez.

Rehó Viktória