A legjobb 12 között a beregszászi színház

2018. december 2., 15:53 , 932. szám

November 24-én az ukrán fővárosban, Kijevben mutatta be Remete és Hatujjú (RH+) című előadását a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház társulata. Az első alkalommal megrendezett összukrajnai színházi seregszemlén a beregszászi társulat előadása a 70 elő­adásból a legjobb 12 közé került.

A GRA – Great Real Art színházi versenyfesztivál döntője Kijevben került megrendezésre. Az utolsó forduló alkalmával a legjobb 12 előadás 6 kategóriában – azaz kategóriánként 2 előadás – mérettetik meg. A legjobb 2 előadás eredményének kihirdetésére november 30-án kerül sor. A zsűri egy nemzetközi szakemberekből: színház- és zenetudósokból, illetve újságírókból álló neves szakmai gárda. Vidékünk magyar közösségének egyik legkiemelkedőbb kulturális intézménye egyedüli nemzetiségi színházként vett részt a versenyen – sikeresen.

A kijevi előadás kapcsán Kacsur András színházigazgatóval beszélgettünk:

 – Az első körben a 70 ukrajnai előadás közül a beregszászi színház Oleg Melnyicsuk rendezésében Remete és Hatujjú (RH+) c. elő­adása a legjobb 12 közé került be. Úgy látszik, Vidnyánszky Attila jó munkát végzett, amikor ezt a színházat megalapította. Mi egyrészt a szláv színházi világon nevelkedtünk – talán ebből kifolyólag van valamilyen pluszodaadás vagy felelősségtudat abban, ahogy mi az előadás játszását megközelítjük. Az előadás nyelve magyar volt, de ukránul és angolul feliratozva futott. A színészek nagyon izgatottak voltak, hiszen tétje is volt az előadásnak. Amennyiben nem jutunk tovább, számunkra már az is óriási dolog, hogy ebben a tizenkettőben benne vagyunk. Az előadás remekül zajlott, a nézők együtt éltek az előadással.

– Mit jelent önök számára, hogy bekerültek a színházak össz­ukrajnai versenyfesztiváljára?

– Egyrészt visszaigazolás, hogy érdemes folytatnunk, mert jó úton haladunk. Másrészt belekerültünk az ukrajnai színházi vérkeringésbe. Folytatjuk a munkát, nem pihenünk. Most épp egy meseelőadáson dolgozunk. Sok tervünk van már az idei év végére is. A januári műsorrend is kialakult lassan, rengeteg meghívásunk van – ezek nagyszerű dolgok.

– Önök voltak az egyetlen nemzetiségi színház ebben a mezőnyben. Kimondhatjuk, hogy a kultúra az mindenképp híd a nemzetek között?

– Valóban csak mi voltunk az egyetlen nemzetiségi színház a mezőnyben. A kultúra mindenképp összeköt, a színházi emberek sosem arra kíváncsiak, hogy milyen jól beszélünk mi ukránul. Ezt az előadásunkat egy hónappal ezelőtt Csernyihovba hívták meg, éppen azért, mert beválogatták a legjobb 12 közé erre a fesztiválra, és szerették volna, ha ott is lejátsszuk. Nagy sikere volt ott is az RH+-nak. Nem volt senkinek problémája abból, hogy magyar nyelvű előadást hallanak, nagyon élvezték.

– Az elmúlt 25 évben a beregszászi színház sokfelé vendégszerepelt, talán kevesebbet Ukrajnában. Lehet, hogy mostantól egy új út, új kapcsolat indul el az ukrajnai színházi világ felé?

– Nem tudom, mennyire jó, hogy most éppen arrafelé játszunk és nem errefelé. A színházunk az mindig is kisebb vagy nagyobb bizonytalanság tengerén hajózott. Mindig voltak nehézségeink, voltak kérdések, hogy miért csináljuk, kinek, meddig tudjuk csinálni. Ez a mai napig így működik, de ettől függetlenül csináljuk. Nyilván nem válunk majd az ukrán színházi világ kedvencévé, és nem biztos, hogy minden színpadon minket akarnak látni – ez az utolsó félév most így alakult. Az elmúlt huszonöt év alatt volt már lehetőségünk néhány helyen fellépni Ukrajnában. Bárhová hívnak, szívesen megyünk.

A november 30-ai eredményhirdetés alkalmával a kategória­győztesek oklevélben és egy újabb előadás megalkotására fordítható pénzjutalomban részesülnek majd. A beregszásziak előadásának nagy sikere volt Kijevben, ahol hosszas állótapssal jutalmazta a közönség a színészek remek alakítását.

Váradi Enikő