Szijjártó: Van némi kedvező fejlemény az ukrajnai magyar közösséget érintő szabályozások terén

2018. december 6., 16:51

Van némi kedvező fejlemény az ukrajnai magyar nemzeti közösséget érintő szabályozások terén, s van némi előrelépés az általános kétoldalú kapcsolatok vonatkozásában Budapest és Kijev között – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) külügyminiszteri tanácsának csütörtöki milánói ülése alkalmából kétoldalú megbeszélést folytatott mások mellett Pavel Klimkin ukrán külügyminiszterrel.

Szijjártó Péter elmondta, az ukrán parlament napirendjére tűzte az új oktatási törvény átmeneti időszakának meghosszabbításáról szóló szavazást. Úgy fogalmazott, hogy ez sajnos nem garancia a voksolás megtartására. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett, hogy korábban két ilyen sikertelen kezdeményezés is volt.

„Kétségtelenül értékeljük az ukrán kormány szándékát, hogy napirendre tűzette a parlamentben a szavazást arról, hogy az Európai Unió elvárásainak megfelelően 2023-ig kitolják az átmeneti időszakot az új oktatási törvény életbe léptetése előtt” – emelte ki a tárcavezető.

„Pozitívan tekintünk arra is, hogy Siófokon és Ternopilban tiszteletbeli konzulátusok megnyitását engedélyeztük kölcsönösen egymásnak” – tette hozzá.

Szijjártó Péter kedvezőnek tartotta azt is, hogy a magyar nagykövet elkezdhette működését Kijevben, s az ukrán féllel megállapodtak a barabási és lónyai határátkelőhelyek nyitva tartásának meghosszabbításában is.

Jó hírnek nevezte azt is, hogy van némi elmozdulás a nagypaládi és a nagyhódosi határátkelőhelyek létrehozását illetően. A külügyminiszter beszámolt arról is, hogy a december 9-i menetrendváltást követően elindulhat a Munkács és Budapest közötti InteCity vonatjárat.

Szijjártó Péter elmondta, hogy ukrán hivatali partnerével ismét találkozik december 10-én Brüsszelben. Kiemelte: nagyon fontosnak tartják a folyamatos párbeszédet. Hangsúlyozta: a bizalom újraépítésére vonatkozó törekvések változatlanok. „Továbbra is abban hiszek, hogy a párbeszéd fenntartása kritikus fontosságú annak érdekében, hogy a nehéz kérdéseket a kárpátaljai magyarság érdekében meg tudjuk oldani” – mutatott rá.

Szijjártó Péter beszámolt Lamberto Zannierrel, az EBESZ kisebbségi főbiztosával folytatott megbeszéléséről is. Zannier arról biztosította a magyar külügyminisztert, hogy a jövőben is szorosan figyelemmel kíséri az ukrajnai döntéseket, amelyek a helyi magyar nemzeti közösség sorsát érintik.

(MTI)