Ukrajna Európa 11. legvallásosabb országa, Magyarország a 20.

2018. december 9., 09:49 , 934. szám

Ukrajna a 11. helyet foglalja el Európa 34 országa között a lakosság vallásossága tekintetében – derül ki a Pew amerikai kutatóközpont felméréséből, amelyet az Ukrajinszka Pravda ismertet a Szabadság Rádió nyomán.

A központ adatai szerint Ukrajna lakosságának 31%-a nagyon vallásos. Ezt a következtetést a vallásosság négy mutatójának összegzéséből vonták le a kutatók.

A felmérésből kitűnik, hogy Ukrajna lakosságának 22%-a szerint a vallás rendkívül fontos az életükben, amivel európai viszonylatban a 13. helyet foglalják el. A megkérdezettek 35%-a azt mondta, hogy legalább havonta egyszer részt vesz vallási szertartásokon, ami a kilencedik helyhez volt elég az Öreg Kontinensen.

A válaszadók 29%-a közölte, hogy naponta imádkozik, s ez szintén a kilencedik legmagasabb mutató Európában.

A felmérésbe bevont ukrán polgároknak a 32%-a állította, hogy abszolút meggyőződéssel hisz Istenben, amivel Ukrajna a 13. helyet foglalja el.

A kutatók rámutatnak, hogy az európaiak általában kevéssé vallásosak, mint a világ egyéb szegleteiben élő emberek. Ám Európán belül is igen jelentős eltérések vannak a vallásosság szintjét illetően.

A rangsor első helyezettje Románia lett (a lakosság 55%-a bizonyult nagyon vallásosnak), majd Örményország (51%) és a harmadik Grúzia (50%) következik.

A legkevésbé vallásos Észtország (7%), amelyet Dánia (8%) és Csehország (8%) követ.

Magyarország, ahol a lakosság 17%-a bizonyult nagyon vallásosnak, a 20. pozíciót foglalja el, de ugyancsak 17%-ot mértek a kutatók a 21. Norvégia és a 22. Oroszország esetében.

Íme a teljes európai rangsor a lakosság vallásossága alapján: 1. Románia 55%, 2. Örményország 51%, 3. Grúzia 50%, 4. Görögország 49%, 5. Moldova 47%, 6. Bosznia 46%, 7. Horvátország 44%, 8. Lengyelország 40%, 9. Portugália 37%, 10. Szerbia 32%, 11. Ukrajna 31%, 12. Szlovákia 29%, 13. Fehéroroszország 27%, 14. Olaszország 27%, 15. Írország 24%, 16. Litvánia 21%, 17. Spanyolország 21%, 18. Bulgária 18%, 19. Hollandia 18%, 20. Magyarország 17%, 21. Norvégia 17%, 22. Oroszország 17%, 23. Lettország 15%, 24. Ausztria 14%, 25. Finnország 13%, 26. Franciaország 12%, 27. Németország 12%, 28. Svájc 12%, 29. Nagy-Britannia 11%, 30. Belgium 10%, 31. Svédország 10%, 32. Cseh Köztársaság 8%, 33. Dánia 8%, 34. Észtország 7%.

(pravda.com.ua/Kárpátalja)