A megvásárolt termékek cseréje és visszavétele

2018. december 10., 10:21 , 933. szám

„Nemrég vásároltam egy okostelefont, amely azonban másnak bizonyult, mint amilyennek korábban elképzeltem. Visszavittem a szaküzletbe, de ott nem akarták visszavenni. Azt mondták, már használt, pedig alig néhány hívást bonyolítottam le vele. Ezek után félek, hogy mi lesz, ha egy nagyobb háztartási géppel, mondjuk a tévével adódik problémám, mert csak a vásárlás után derül ki, hogy nem felel meg a számomra. Annál is inkább, mivel ma már igen jelentős összeget kell kifizetni szinte bármilyen készülékért. Kérem, írja meg, mit kell tudni a megvásárolt termékek cseréjéről vagy a visszavételükről. Egyáltalán, minden terméket vissza lehet vinni az üzletbe?”

– Azt ma már szinte mindenki tudja, hogy 14 napon belül cserélhetjük be a megvásárolt terméket egy másikra, vagy kérhetjük vissza a vételárát az üzletben, ha az valamilyen okból nem felel meg a számunkra – például nem jó a méret, a szín stb. –, vagy nem használhatjuk rendeltetése szerint. A termékek cseréjére, a vételár visszafizetésére vonatkozó szabályok alapvetően a nem élelmiszer jellegű árucikkekre terjednek ki azzal a feltétellel, hogy a termék nem lett használva, megőrizte hibátlan, újszerű kinézetét, fogyasztói tulajdonságait, eredeti csomagolását, kísérődokumentumait stb., s a vásárló is megőrizte a vásárláskor kapott, a fizetést alátámasztó dokumentumot, azaz a vásárlási vagy árucsekket (lásd erre vonatkozóan A fogyasztók jogainak védelméről törvény 9. cikkelyét!). Ebből a szempontból nincs jelentősége, hogy miként fizettünk az üzletben, azaz készpénzt adtunk-e a termékért, a bankkártyánkat használtuk, vagy hitelbe vásároltunk. Ennek ellenére a csere vagy a vételár visszatérítése gyakran ütközik nehézségekbe, mivel – egyfelől – sokszor kerülünk szembe tisztességtelen kereskedőkkel, másfelől, mi, vásárlók sem mindig vagyunk tisztában a jogainkkal.

Mindenekelőtt lássuk, hogy mely termékcsoportokat nem lehet kicserélni, vagy visszavinni az üzletbe! A vonatkozó kormányrendelet (»Перелік товарів належної якості, що не підлягають обміну (поверненню)«) értelmében a nem visszavihető/cserélhető termékek közé tartozik kivétel nélkül minden élelmiszeripari termék (étel, üdítő, szeszes ital, dohányáru stb.), ugyancsak ide lettek sorolva a gyógyszerek, az orvosi eszközök, műszerek és készülékek, valamint az egészségügyi, higiéniai cikkek. Nem cserélhetők be továbbá a zokni és a harisnya, az ágynemű és a fehérnemű, a kozmetikumok és az illatszerek, az újszülötteknek készült termékek, a manikűr-pedikűr eszközök, az ékszerek, a nyomtatványok.

Mint említettem, a vásárlónak két hete van rá – hacsak az eladó nem szabott meg ennél hosszabb határidőt –, hogy a számára nem megfelelő árut visszavigye vagy becserélje. A két hét leteltével csak a garanciális termékek visszavitelére/cseréjére van lehetőség.

Ha az üzletben a megvásárolt termék visszavitelekor nincs megfelelő csereáru, a vásárló

– választhat bármilyen más terméket az üzlet kínálatából (természetesen az árkülönbözet figyelembe vételével);

– azonos termékre cserélheti a meglévőt, amint az üzletben ismét megjelenik a szükséges típus;

– visszakérheti a visszavitt termék vételárát.

A műszaki cikkek, háztartási gépek esetében van néhány sajátossága a termékcserének vagy a termék visszavitelének – különösen, ami a nagyobb méretű gépeket-készülékeket (hűtőszekrény, tévékészülék, gáztűzhely stb.) illeti. Ha például a vásárló csak a készülék leszállítása után jött rá, hogy az a méretei, színe, vagy egyéb tulajdonsága miatt nem felel meg a számára, meg kell fizetnie a visszaszállítás költségeit. Még több problémára számíthatunk, ha a készüléket már használtuk, még ha csupán rövid ideig is. Ilyenkor fel kell vennünk a kapcsolatot a gyártó helyi szervizközpontjával, és le kell szállítanunk oda a terméket. A szervizben alaposan ellenőrzik a készülék minőségét, állapotát, ami hosszabb időt is igénybe vehet. Vonatkozik mindez egy közönséges okostelefonra is – még akkor is, ha a készüléken nem látszanak a használat nyomai, tehát a termék külseje kifogástalan, eladhatósága nem csökkent. Ráadásul, míg a külalakot tekintve többé-kevésbé egyértelmű a helyzet – nincs karcolás a képernyőn, sértetlen a csomagolás stb. –, nehezen meghatározható, miből állapítják meg, hogy a telefon használtnak minősül-e vagy sem. A kereskedő vagy a gyártó számára általában elegendő ok lehet elutasítani a termék árának visszafizetését, ha például a telefon memóriájában felfedezik a vásárló által hívott számokat (a lefolytatott beszélgetések ideje meghaladja az öt percet), vagy fotókra, zenére bukkannak a készülékben. Csak miután a vizsgálat semmilyen okot nem talált a termék visszavételének elutasítására, nyílik lehetőség arra, hogy visszakapjuk a készülék árát, vagy másikra cseréljük azt.

Megvannak a sajátosságai a ruházati cikkek vagy lábbeli cseréjének-visszavételének is. Csak akkor kaphatjuk vissza e termékek árát, vagy cserélhetjük be azokat, ha bebizonyosodik, hogy nem voltak használva, és sértetlenek, tiszták.

Megtagadhatják a cserét vagy a vételár visszafizetését,

– ha a vásárlás óta több mint 14 nap telt el;

– ha észrevehetők a használat nyomai (pl. kopott a cipőtalp, folt van a nadrág szárán);

– ha a termék minőségének ellenőrzésekor felfedezhetők a külső beavatkozás (javítás, átalakítás) nyomai, vagy a garancia érvényesítésének egyéb feltételei sérültek;

– ha a termék hiányos (pl. nincs meg a kabát egyik gombja);

– ha nincs meg a vásárlási csekk.

Ami a vételár visszafizetésének menetét illeti, ezt rendszerint kérvényezni kell az üzletekben (itt mindenekelőtt a szabályos üzletekre gondolok, s nem a piaci vagy egyéb spontán elárusító helyekre, illetve utcai kereskedőkre – bár a törvények elvben rájuk is vonatkoznak). Számos kereskedelmi egységben speciális nyomtatvánnyal is rendelkeznek erre a célra, amelyben fel kell tüntetnünk a személyes adatainkat.

Figyeljünk oda, hogy a terméket sértetlenül, és sértetlen csomagolásban, minden tartozékával együtt (a műszaki leírásnak megfelelően) kell visszaszolgáltatnunk. Át kell adni a vásárlási csekket is.

A jogszabályok értelmében a termék visszavételekor a kereskedő vagy az üzlet a vásárlás pillanatában érvényes árat köteles visszafizetni. A vételárat a termék visszaszolgáltatásának (a szerződés felbontásának) napján kell visszatéríteni. Ha a kereskedőnek nem áll módjában azonnal visszafizetni a vételárat, a kifizetésnek legkésőbb hét nappal azután kell megtörténnie, hogy a terméket visszavitték és a kérvényezték a vételár visszafizetését. A vételár visszafizetése rendszerint ugyanazon a módon történik, ahogyan a vásárló fizetett a termékért, vagyis készpénzben, esetleg átutalással a visszafizetési kérvényben megadott számlaszámra.

hk