Átadták A Magyar Kultúráért Kárpátalján pénzalap támogatásait

2018. december 12., 12:36 , 934. szám

Ünnepélyes keretek között immáron hatodik alkalommal kerültek átadásra a 2012-ben Kiss Gyula kárpátaljai származású tanár által létrehozott A Magyar Kultúráért Kárpátalján pénzalap támogatásai december 8-án a beregszászi Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokházban. A pénzalapból azokat a kárpátaljai magyar nemzetiségű értelmiségieket támogatják, akik a magyar kultúrát a területen fenntartják, ápolják, illetve nevelik a felnövekvő generációt.

A díjkiosztót Török Dénes, a Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány (KFMA) kurátora nyitotta meg, aki örömét fejezte ki, hogy idén már hatodszor adhatják át az arra érdemes pedagógusoknak és néptánccsoportoknak a támogatásokat.

A jelenlévőket Kacsó András, a KFMA kuratóriumi elnöke köszöntötte, aki kihangsúlyozta: a sok megjelent – akik között ismerős arcokat is felfedezni vélt – azt jelenti, hogy a Kiss Gyula által kigondolt program valóban él Kárpátalján. Elmondta, hogy 2012-ben a tanár úr felajánlásával 10 millió forintot letétbe helyeztek – ez az alap, amelyet sikerült jól lekötni, és 600 ezer forintot kamatozik egy év alatt. Ezt az összeget egészítik ki a beérkező adományok. Kiss Gyula egyik koncepciója az volt, hogy a kisebbségben élő magyar gyereknek jót tesz az, ha valami olyat tud, amit a többiek nem – ez a magyar néptánc. Ebből adódóan a kárpátaljai magyar tánccsoportokat, táncosokat és az őket oktató szakembereket támogatják. A másik elgondolás pedig a pedagógusokra irányult: a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) által szervezett magyar nyelv és irodalom vetélkedőkön legjobban teljesítő tanulók felkészítő tanárainak, valamint A kedvenc kárpátaljai tanárom szavazás győzteseinek díjazása.

Kazinczy Ferenc ismert mondatát – „Nyelvében él a nemzet!” – azzal egészítette ki köszöntőjében Hajgató Tamás beregszászi magyar konzul, hogy kultúrájában is él a nemzet. „Fontos az, hogy valami idekösse, magyarrá tegye az itt élőket, s ez nem más, mint a nyelv, a kultúra, a hagyományok megőrzése, ebben pedig kiemelkedő szerepe van a tanároknak, oktatóknak, az ebben segédkező szervezeteknek, alapítványoknak, illetve természetesen a diákoknak, akik továbbviszik a megszerzett tudást a jövő generációinak” – mondta el Hajgató Tamás.

A legnépszerűbb kárpátaljai pedagógusokat kiválasztani hivatott online szavazás győztese idén óvónő kategóriában Román Anita (Ungvári Csengőcske Óvoda), tanító kategóriában Zsendej Attila (Gyulai Általános Iskola), tanár kategóriában Tóth Erika (Hetyeni Általános Iskola) lett. Elsőként ők vehették át az 50-50 ezer forint egyszeri jutalmat, valamint a beérkezett céladományok összegét is egyenlően osztották el a három nyertes között. Magyarország Beregszászi Konzulátusa a három díjazottat ajándékcsomaggal jutalmazta, melyeket Hajgató Tamás és Gyebnár István konzulok adtak át.

Ezt követően a KMPSZ képviseletében Riskó Márta köszöntötte a megjelenteket. „A KMPSZ hálás a jó Istennek, hogy tömörítheti a kárpátaljai magyar pedagógusokat, […] tantárgyi vetélkedőivel teret biztosít annak, hogy a tanítványok összemérjék tudásukat” – mondta beszéde elején. A Pedagógus­szövetség 1991 decemberében alakult, akkor, amikor a Szovjetunió darabjaira esett – egy birodalom széthullott, a pedagógustársadalom viszont épített. „Az Isten, haza, család hármas jelszavát bizonyára mindannyian ismerjük. Nekünk, kárpátaljai magyaroknak az jutott, hogy a hazát a magyar kultúra helyettesíti, ezért azt megőrizni rendkívül fontos” – fűzte hozzá.

Ezután a KMPSZ által szervezett tantárgyi vetélkedőkön első helyezést elért tanulók felkészítő tanárainak jutalmazása következett – összesen tizenhatan kaptak díjat.

A néptánccsoportok díjazása előtt Perduk János – a KFMA szakmai tanácsadója – szólt a közönséghez. „Kárpátalján a néptáncoktatás még gyerekcipőben jár, ugyanis az Alapítvány működésének kezdetekor a régióban élő néptánchagyomány, mint olyan, nem volt. A viski és a nagydobronyi néptánc nem dokumentálható abban a formában, amilyenben korábban sikerült rögzíteni, ezért mindent archív anyagokból kell újratanulni” – mondta el. Ez volt a tanfolyamok beindításának elsődleges oka: hogy az oktatók magabiztosan, autentikusan, szakmailag felkészülten tudják tanítani néptánccsoportjaikat. Jelenleg a harmadik ilyen tanfolyamon vannak túl a szervezők és résztvevők. A harmadik tanfolyam vezetését Kovács Hanna néptáncoktató – aki a Petőfi Sándor-program keretében az Ungvári 10. Sz. Dayka Gábor Középiskolában teljesít szolgálatot – vállalta el.

Az ebbe a kategóriába tartozó pályázók közül 17 néptáncegyüttesnek ítélték oda a támogatást.

A díjátadót a Mezőgecsei Csutora Néptánccsoport előadása zárta.

Csuha Alexandra