Biztosan hozták a kötelező győzelmeket az élcsapatok

Kézilabda

2018. december 12., 08:57 , 934. szám

Nem forgott veszélyben a bajnoki tabella első három helyén álló együttesek győzelme az országos élvonalbeli női kézilabda-bajnokság 6. fordulójában, ahol a szokásoknak megfelelően, kettős meccseket rendeztek a három helyszínen.

Az Ungvári Kárpáti hazai környezetben látta vendégül a legutóbbi pontvadászat harmadik helyezettjét, a Dnyiprjanka Herszont, amelynek az idén aligha jut érmes helyezés.

Viktor Csernov csapata előbb 34-21-re, majd a másnapi visszavágón 31-22-re verte riválisát. Az ungváriaktól az első találkozón Jana Hotra és Anna Lezinszka volt a legeredményesebb, akik egyformán 7 góllal terhelték meg az ellenfél kapuját. A második találkozón Melekszeceva és Lezinszka termeltek a legjobban, 6-6 gólig jutottak.

A listavezető Halicsanka Lviv 43-13-ra, illetve 38-15-re nyert a Brovari ellen, míg az ungváriakkal az ezüstéremért nagy csatában álló Real Mikolajiv 36-19-re, és 34-20-ra győzte le a Szpartak Kijevet.

A bajnoki tabellát 23 ponttal vezető Halicsanka mögött a második Realnak 19, míg a 3. helyen álló Kárpátinak 18 pontja van.

A nagy hármas után következik a 8 pontos Dnyiprjanka, míg a tabella utolsó két helyét az egyformán 2 pontos Brovari és Szaprtak zárja.

Az idei évből még egy kettős forduló van hátra: december 21-én és 22-én az Ungvári Kárpáti a Brovari vendége lesz.

(felvégi)