Magyar Levente: Sikeres volt a vajdasági gazdaságfejlesztési program

2018. december 12., 10:31 , 934. szám

Sikeresnek értékelte Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a magyar kormány vajdasági gazdaságfejlesztési programját, amelynek a záró rendezvényét tartották múlt pénteken Szabadkán.

Kiemelte, az utóbbi három évben mintegy 70 milliárd forintnyi fejlesztés valósult meg, illetve van folyamatban, ebből 23 üzem épült fel, és tízezer vajdasági magyar vállalkozót és családot tudtak támogatni, biztosították a gazdasága fejlesztését, illetve a lakás-, valamint a vidéki gazdálkodás feltételeit.

Felidézte: száz évvel ezelőtt vesztette el Magyarország az első világháborút, de a visszaemlékezésre szükség van azért, hogy a mai helyzetet a helyén lehessen értékelni. Az elmúlt száz évben több olyan esemény is történt, amely után senki nem gondolta volna, hogy ezen a területen még lesz jövője, és lesz reménye arra, hogy nagyot alkosson, és „ne csak önmagában a megmaradást tűzze ki célul, hanem a soha nem látott megerősödést”.

„A 2018-as év arról is szól, hogy megtaláltuk magunkat. Megtanultuk, hogy hogyan tudunk sikeresek lenni kisebbségi sorban is, és hogyan lehet a határok felett is közösen dolgozni a nemzet felemelésén” – húzta alá.

Hozzátette, hogy a legfontosabb hozadéka ennek az évnek az, hogy „megtaláltuk a hangot a többséggel, és ez egyedülálló teljesítménye a vajdasági magyarságnak, mert ez semmilyen más relációban nem sikerült még”.

Hozzáfűzte, hogy „az összes környező ország közül egyedül Szerbia volt képes arra, hogy túllépjen az elmúlt száz év örökségén, és méltányosan viszonyuljon a magyar kisebbség törekvéseihez, ezért elismeréssel és köszönettel tartozunk Szerbia vezetőinek”.

Köszönetet mondott Aleksandar Vucic szerb elnöknek a pozitív viszonyulásért, valamint Pásztor Istvánnak, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökének, aki összeköti a vajdasági magyarságot az anyaországgal és a többségi nemzettel is.

Pásztor István, a VMSZ elnöke rámutatott, hogy a gazdaságfejlesztési program megvalósítását a magyar kormány 2010-es nemzetpolitikai paradigmaváltása tette lehetővé. Ez óriási fordulatot jelentett a támogatáspolitikában, az identitásmegőrző intézkedéseken túllépve egy szülőföldön való megerősödést helyezett a nemzetpolitika nézőpontjának fókuszába.

„Csak mi, határon túli magyarok tudjuk igazán értékelni, hogy az elmúlt nyolc évben Magyarország milyen mértékben erősödött meg, mert ezzel találkozunk, ezt látjuk a mindennapjainkban. Ez a megerősödés nemcsak gazdasági, nemcsak költségvetési, hanem politikai és tekintélybeli megerősödést jelent” – húzta alá a legnagyobb délvidéki magyar párt elnöke.

(MTI/Kárpátalja)