Önkormányzati ünnepség

Olvasói levél

2018. december 12., 11:07 , 934. szám

Ukrajnában december 7-én ünneplik az önkormányzatok napját. Ez alkalommal közös ünnepséget szervezett a Beregszászi Járási Tanács és a Beregszászi Városi Tanács.

A Helikon Hotelben tartott rendezvényen először Sin József, a Beregszászi Járási Tanács elnöke köszöntötte a rendezvényen megjelent polgármestereket, képviselőket, az önkormányzatok dolgozóit, valamint a meghívott vendégeket. Kétnyelvű köszöntőjében a tanácselnök kiemelte: igazi önkormányzatiság nélkül nincs igazi demokrácia, nincs igazi jogállamiság, s Ukrajnában reformokra van szükség, hogy országunk elinduljon a fellendülés útján.

Ezután Babják Zoltán, Beregszász polgármestere hasonló szellemben köszöntötte a jelenlévőket, köszönetet mondva az önkormányzatok dolgozóinak áldozatos munkájukért.

Petruska István a járási közigazgatási hivatal nevében köszöntötte az önkormányzatok dolgozóit, akikkel vállvetve igyekeznek teljesíteni a kitűzött célokat, feladatokat.

Ezután a járás és a város vezetői kitüntetéseket adtak át az önkormányzatok vezetőinek, illetve képviselőinek. A megyei tanács okleveleit vehette át Ivanyuk Mikola (Vidrodzsennya), Molnár László („KMKSZ” – UMP), köszönőleveleit Furman Lenke (BPP), Biriki Rita (UMDSZ), majd járási és városi okleveleket nyújtottak át több önkormányzat vezetőjének, többek között Bocskai László zápszonyi, Szalai Imre badalói, Kovács Szvetlana csomai polgármesternek, Tar Erzsébetnek, a kaszonyi községi tanács titkárának, Popovics Natáliának, a gáti községi tanács főkönyvelőjének.

Köszöntötte még a megjelenteket Szilágyi Mátyás, Magyarország beregszászi főkonzulja, Mikulin Viktor, a megyei közigazgatási hivatal elnökének helyettese is, s ezt követően jó hangulatú zenés köszöntők következtek.

sj