Többé nem regionális nyelv az orosz Herszon megyében

2018. december 15., 12:42

A Herszon Megyei Tanács megsemmisítette korábbi határozatát, amely regionális státuszt biztosított az orosz nyelvnek a megyében – jelentette az UNIAN.

A hírügynökség tájékoztatása szerint az önkormányzat szeptember 13-i ülésén 45 képviselő szavazott igennel az indítványra. A most meghozott döntéssel semmisnek mondták ki a VI. Összehívású Herszon Megyei Tanács 2012. augusztus 17-i, 553. számú határozatát, amely Az állami nyelvpolitika alapjairól című törvénnyel összhangban biztosított regionális státuszt az orosz nyelvnek.
Az UNIAN emlékeztet, múlt héten a Harkiv Megyei Tanács is úgy határozott, hogy megsemmisíti 2012. évi határozatát, amely regionális nyelvvé tette az oroszt.
Ez év februárjában Ukrajna Alkotmánybírósága kimondta, hogy a Kivalov–Kolesznyicsenko törvényként is emlegetett Az állami nyelvpolitika alapjairól című jogszabály nem felel meg az Alaptörvénynek. A második Majdant követően, 2014 februárjában a Legfelső Tanács hatályon kívül helyezte a törvényt, azonban Olekszandr Turcsinov megbízott államfő és házelnök nem írta alá az erről hozott parlamenti határozatot. Ezt követően, 2014 júliusában indítványozta képviselők egy csoportja a jogszabály alkotmányossági vizsgálatát. 

(unian.ua/Kárpátalja)