Huszonnégyen kaptak idegenvezetői igazolványt és engedélyt

2018. december 19., 21:00 , 935. szám

Idegenvezetői igazolványok és engedélyek ünnepélyes átadására került sor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán (II. RF KMF) december 18-án.

Váradi Natália, a II. RF KMF Felnőttképzési Központjának irodaigazgatója az átadó elején elmondta, hogy a II. RF KMF és a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács (KMTT) 2017. október 20-án ingyenes idegenvezetői képzést indított Grezsa István miniszteri biztos, a magyar kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., valamint a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal támogatásával. A képzés december 16-ig tartott 360 órában, melyeket a II. RF KMF, a Munkácsi Állami Egyetem és a KMTT elismert turisztikai szakemberei tartottak. A tanfolyamra 57 fő jelentkezett, akik közül 32-en nyertek felvételt a tanfolyamon való részvételre. Sikeres záróvizsgát 24-en tettek, s ők 2017. december 20-án kapták meg tanúsítványukat. Az akkor kapott tanúsítvány a tanfolyam sikeres elvégzéséről adott bizonyságot, azonban hivatalos idegenvezetői engedélyként nem szolgálhatott. A Kárpátaljai Megyei Közigazgatási Hivatal felajánlásával 2018 decemberében elkészültek a kétnyelvű (ukrán és angol) idegenvezetői igazolványok és engedélyek a 24 személy számára.

Az átadóünnepségen köszöntötte a jelenlévőket Ljubov Kohucs, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal Gazdaságfejlesztési és Kereskedelmi Osztályának turizmusért felelős igazgatóhelyettese, Csizmadia Alexandra, Magyarország Beregszászi Konzulátusának külgazdasági szakdiplomatája, Mester András, a KMTT elnöke, Berghauer Sándor, a II. RF KMF Turizmus és Földtudományi Tanszékének docense, az idegenvezetői tanfolyam szakmai szervezője.

Mester András beszédében kiemelte, hogy elsődleges célként a kárpátaljai turisztikai élet fejlesztését tűzték ki a tanfolyam elindításával – ehhez elengedhetetlen a minőséges szolgáltatás. Felhívta a figyelmet arra, hogy a helyi idegenvezetők olyan előadással tudnak vezetést tartani Kárpátalján, amelyhez foghatóra egy másik megyéből vagy országból érkező idegenvezető nem képes. Végezetül hasznos tanácsokkal látta el a megjelenteket.

A köszöntőket és az elhangzott építő jellegű információkat az igazolványok és engedélyek átadása követte.

lexi