A jövőre nézve inspirációt jelent a Rákóczi Szövetség számára a Duna-díj – mondta Csáky Csongor, a szövetség elnöke

2018. december 19., 08:35 , 935. szám

A Duna Televízió által alapított, idén hetedik alkalommal odaítélt elismerést Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes és Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója csütörtökön adta át Budapesten.

Csáky Csongor az M1-en azt mondta: a díj megtisztelő a szövetség és csaknem 25 ezer tagjuk számára, akik a Kárpát-medence településein mindennap tesznek a szövetségéért. Kiemelte: céljuk, hogy továbbvigyék azt a munkát, amit Halzl József, a szervezet alapító és tiszteletbeli elnöke végzett.

Mint elmondta: a Rákóczi Szövetségnek a kezdetektől két fő feladata van. Az egyik, hogy a magyar családokat megerősítsék abban, a magyar iskolaválasztás helyes; míg a másik a középiskolás fiatalok megszólítása.

Csáky Csongor kiemelte: évente csaknem kétezer új taggal bővül a szövetség. Az átlagéletkor alig éri el a 22 évet. Ez is jelzi, hogy a középiskolás, egyetemi korosztályt tudják leginkább megszólítani – tette hozzá.

(MTI/Kárpátalja)