Közgyűlést tartott a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács

2018. december 19., 20:25 , 935. szám

December 14-én tartotta 2018. évi közgyűlését a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács (KMAT) Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán (II. RF KMF).

A KMAT 2015. október 30-án alakult meg Ungváron a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság erkölcsi támogatásával a 2011. június 11-i Ukrajnai Magyar Tudóstalálkozón megfogalmazódott szándék alapján. Ennek értelmében a 2015-ös alakuló ülés, és a 2016-os, valamint 2017-es közgyűléseket követően immáron harmadik alkalommal került sor éves közgyűlésre. Az eseményen a regisztráció alapján 79 tag jelent meg, amely a teljes tagság több mint felét teszi ki.

A gyűlést Spenik Ottó akadémikus, a KMAT elnöke nyitotta meg. A napirendi pontok elfogadása után Orosz Ildikó, a II. RF KMF rektora, a KMAT elnökségi tagja köszöntötte a jelenlévőket, aki megtiszteltetésnek tartja, hogy a főiskola adhatott idén helyet egy „ilyen komoly tudományos testület ülésének”. „A kárpátaljai magyarság szempontjából megtett első lépések az MTA viszonylatában csekélyek, azonban számunkra óriásiak. Óriásiak azért, mert intézményesség a Kárpátalján magyar nyelven tudományt művelők köre, akik már nem csak egymás között, egy-egy konferencián döbbennek rá, hogy rajtuk kívül vannak mások is, akik a magyar nyelv használatával akarnak a tudományos életben boldogulni, eredményeket elérni és a magyar tudományossághoz hozzátenni” – húzta alá a rektor asszony.

Magyarország Beregszászi Konzulátusának képviseletében Beke Mihály András konzul mondott köszöntőt.

Kocsis Károly, az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottságának elnöke köszöntőbeszédében kihangsúlyozta a rendkívül jó ukrán–magyar akadémiai kapcsolatokat, valamint tájékoztatta a tagságot az MTA költségvetésének jelenlegi helyzetéről: a KMAT-ot nem fogja hátrányosan érinteni az MTA költségvetésének átalakítása.

Morvai Tünde, az MTA Határon Túli Magyarok Titkárságának osztályvezetője a Domus ösztöndíj 2019. évi pályázatainak Kárpátalját is érintő pozitív változásairól tartott rövid beszámolót.

A KMAT 2018. évi tevékenységéről, programjairól Csernicskó István, a KMAT alelnöke számolt be. Beszámolójában kitért az elmúlt két év eseményeire is: míg 2016-ban öt, 2017-ben tizennyolc, 2018-ban már ötvenkettő olyan esemény köthető az akadémiai tanácshoz, amelynek (társ)szervezője, (társ)támogatója volt. Az akadémiához köthető továbbá az eszközpark fejlesztése, kiadványok publikálása. A beszámolót követően a közgyűlés egyhangúlag elfogadta a KMAT 2019. évi munka- és költségvetéstervét.

A KMAT 2016. október 3-i elnökségi ülésén tudományos díjakat alapított, amelyeket azóta az éves közgyűléseken ünnepélyesen adnak át azon személyeknek, akik saját tudományterületükön jelentős tudományos, publikációs, tudományszervező tevékenységet fejtettek ki és kiemelkedő eredményeket tudnak felmutatni a tudományos utánpótlás nevelése területén. A díjazás menetét Dolinai Zsuzsanna, a KMAT titkára ismertette. Azután a KMAT elnöke és alelnöke átadták az elismeréseket az idén kiválasztott hat kárpátaljai magyar tudósnak. A kiemelkedő tudományos, illetve tudományszervezői munkásságért kategória díját Buckó Istvánnak, Molnár D. Erzsébetnek és Sütő Mihálynak ítélték oda, a kutatómunkában elért eredményekért kategória díját Debreceni Krisztiánnak, Troski Viktornak és Gazdag Vilmosnak.

A díjak átadása után tudományos szimpóziumra került sor, melyen a díjazottak számoltak be arról, hogy milyen kutatási eredményekkel büszkélkedhetnek.

A közgyűlést követően a Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont által szervezett Látható kétnyelvűség című vándorkiállítás megnyitója következett, amelyen Szilágyi Mátyás beregszászi magyar főkonzul és Karmacsi Zoltán, a Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont munkatársa mondott köszöntőt. A kiállítás poszterein azt láthattuk, hogy az Osztrák–Magyar Monarchiától napjainkig hogyan jelentek meg a Kárpátalján használatos nyelvek a „szimbolikus térben”, valamint hogy az éppen aktuális államnyelv mellett használhatóak voltak-e a kisebbségi nyelvek a közéletben, az ügyintézésben, illetve mennyire volt érzékelhető a többnyelvűség. A posztereken is szembetűnő, hogy az ukrán mellett a magyar nyelv is jelen volt a közterületeken.

A KMAT következő, 2019-es évi, tisztújító közgyűlésére előreláthatólag Ungváron kerül majd sor.

Csuha Alexandra