Potápi: A közös gondolkodás eredményei a vajdasági gazdaságfejlesztési támogatások

2018. december 19., 08:42 , 935. szám

A magyar kormánynak és a vajdasági magyar stratégiai partnereinek a közös gondolkodása eredményezte azt, hogy mintegy tízezer embert tudtak támogatni a gazdaságfejlesztési programon keresztül, elősegítve ezzel a szülőföldön való boldogulásukat – hangsúlyozta Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár csütörtökön Szabadkán.

A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Design Terminál Kárpát-medencei őszi körútjának vajdasági állomásán Potápi Árpád János emlékeztetett arra, hogy 2018 a külhoni magyar családok éve volt. Erre a programra a magyar kormány egymilliárd forintot biztosított, amiből alapvetően mikrovállalkozásokat és családi vállalkozásokat támogattak. „Fontos a vállalkozások, vállalkozók támogatása, mert rajtuk keresztül érjük el a magyar családokat, és így tudunk segíteni abban, hogy a szülőföldön tudjanak boldogulni, és ne kelljen elhagyniuk a hazájukat azért, hogy a családjukat el tudják tartani” – húzta alá a nemzetpolitikai államtitkár. Hozzátette, az utóbbi néhány évben tett lépések első eredményei már látszanak. Potápi Árpád János emlékeztetett arra, hogy 2014 után a nemzetpolitika a szülőföldön való boldogulás irányába fordult. Magyarország gazdasági fejlődésének köszönhetően lehetőség teremtődött arra, hogy a Kárpát-medencei magyarságot gazdasági értelemben is támogatni tudja Budapest – magyarázta a politikus. A magyar kormány a külhoni stratégiai partnereivel, a Vajdaság esetében a Vajdasági Magyar Szövetséggel (VMSZ) és a vajdasági Magyar Nemzeti Tanáccsal (MNT) gondolkodott közösen, és ennek köszönhetően olyan tervek születtek, amelyek mögé a magyar kormány oda tudott állni.

A 2016–2018-as időszakra vonatkozó vajdasági gazdaságfejlesztési program keretében mintegy 70 milliárd forinttal támogatták a vajdasági magyar vállalkozásokat.

A tervek szerint a jövőben is folytatódnak a magyar családokat támogató programok. Budapest a jövőben sem mond le arról, hogy támogassa a forráshiányos határon túli magyar vállalkozásokat – szögezte le Potápi Árpád János. Felhívta a figyelmet arra, hogy „minden egyes befektetett forint további 2-3 forintot von be a gazdaságba”, így a magyar költségvetés „sem jár rosszul”, ugyanis ha a vajdasági vállalkozások külföldi kapcsolatokat keresnek, akkor azok elsősorban magyarországi kapcsolatok lesznek, ezáltal pedig „közösen hozzájárulunk ahhoz, hogy gazdasági értelemben is újra egységgé tudjuk tenni a Kárpát-medencét”.

A csütörtöki szabadkai rendezvény célja a szakmai segítségnyújtás volt a vállalkozásfejlesztés során felmerülő kérdésekben. Pásztor István, a VMSZ elnöke a helyszínen felhívta a figyelmet arra, hogy körülbelül hetven vállalkozást hívtak meg a szakmai fórumra, többségében kis- és kezdővállalkozásokat. Emellett azonban nagyvállalkozókat is meghívtak, hogy azok a jövőben mentori szerepet vállaljanak a kisebb vállalatok mellett. Rámutatott: a gazdaságfejlesztési program támogatást biztosít a vállalkozók számára, ám a fiatalokat a tudás megszerzésében is segíteni kell, erre pedig a szakmai fórumok adnak lehetőséget.

(MTI/Kárpátalja)