Kárpátaljai hagyományőrzők – Visszatekintés a Hálózat éves munkájára

2018. december 20., 17:50

A Hagyományok Háza Hálózat Kárpátalja 2018-ban sikeresen teljesítette kitűzött feladatát. A második évébe lépett szervezet kezdeményezései egyre népszerűbben, programjainak látogatottsága folyamatosan növekszik.

A Hagyományok Háza Hálózat Kárpátalja második munkaévét kezdte meg 2018-ban. Programjainak jelentős része mára állandósult: táncházak, folkkocsmák, hagyományőrzés az óvodában, kézműves foglalkozások, nyári táborok, találkozók, fesztiválok és képzések jelentik hívatásuk mérföldköveit. A számok is alátámasztják a leírtakat: a táncházak és folkkocsmák látogatottsága elérte a négyezer főt. A viski és péterfalvai nyári táborok mintegy 350 gyermeknek és felnőttnek nyújtottak tartalmas szórakozást.

Újabb kezdeményezésekkel is gazdagították a hagyományőrzést, ezek közé tartozik az első alkalommal megtartott Táncház Napja, valamint a Népmese Napja. Munkájukat segítette, hogy jó kapcsolatot alakítottak ki a különböző településekkel, így – igény szerint – kézműves foglalkozásokat és óvodai foglalkozásokat is szervezhettek. Sikeresen zárták a Népzene-, néptánc- és népi énekes mesterképzés ötödik évadját, amelynek során hatvan felnőtt részesült oklevélben.

A jövő nemzedékének nevelését célozza a szeptemberben meghirdetett néptáncpedagógus képzés, valamint a folklór világának megismertetése az iskolákban és az óvodákban.

A kedvező tapasztalataik nyomán folytatták az elmúlt évben elindított mentorprogram-hálózat bővítését, eredményként könyvelik el, hogy egyre több együttes kíván csatlakozni a kezdeményezéshez; mára a résztvevő tánccsoportok száma elérte a huszonötöt. Igazi nóvumnak számít a Kárpátalja Néptáncegyüttes megalapítása, amelyben a Hálózat is aktívan részt vett.

A munkatársak elégedettek a Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál – Díszvendégünk Kárpátalja programmal is.

„Kárpátalja rendkívül sokszínű, s igyekszünk sokszínűen is bemutatni – tájékoztatott korábban az augusztusi rendezvény előkészületeiről Pál Katalin, a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai kirendeltségének vezetője. – Így jelenlétünk méltó módon járult hozzá a negyedszázados évforduló megünnepléséhez.”

Szervezéseik mellé tudományos tevékenység is társult: a Felső-Tisza-vidéken, Ugocsában, Bereg-vidéken és Ungvár környékén végeztek gyűjtőmunkát.

Összegezésül elmondható, hogy az említett programok nagyon népszerűek. A gazdasági nehézségekkel küzdő, bizonytalanságban élő, a hatalom önkényének, az elvándorlásnak kitett közösség igényli a színvonalas rendezvényeket, így a Hagyományok Háza Hálózat Kárpátalja munkatársai egyben missziót is teljesítettek.

Hagyományok Háza Hálózat Kárpátalja