Stílus és műfaj tekintetében is rendkívül változatos kiállítás

2018. december 27., 14:14 , 936. szám

A Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának (RIT) hagyományos, év végi összegző Téli tárlatát december 20-án nyitották meg a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeumban. A kiállításon 24 alkotó több mint ötven munkáját láthatja a közönség. Meghívott művészként idén is kiállít a nagyszőlősi Sándor Sándor festőművész, illetve a társaság szeptemberi közgyűlésén RIT-taggá választott beregszászi Gogola Zoltán.

A kiállított munkák között különböző stílusban és műfajban létrehozott alkotásokat láthatnak az érdeklődők. Kulin Ágnes, a RIT elnöke tudósítónknak elmondta: a szépművészeti múzeum nagytermében kaptak helyet a kárpátaljai festőiskola tradícióit követő munkák, a második terembe az absztrakt és az absztrakt expresszionista irányzathoz sorolható alkotások kerültek, a harmadik teremben a szimbolista, szürrealista irányzatokhoz kapcsolható képek láthatók, míg a negyedik terem a dekoratív grafikai munkáknak ad helyet. A festményeken kívül láthatók még a kiállításon id. Hidi Endre művészi mázas kerámiái, Matl Péter fából készült szobra és Szocska László ugyancsak fából készült szimbolikus, szakrális-geometrikus kisplasztikái. Ifj. Hidi Endre ezúttal égetett kerámia kisplasztikákkal mutatkozik be.

A kiállítás ünnepélyes megnyitóján ezúttal is megjelent a kárpátaljai képzőművészeti szakma krémje és számos művészetpártoló érdeklődő is. A megnyitó a Révész Imre-díjak ünnepélyes átadásával kezdődött. A díjat 2015-ben a RIT, a KMKSZ és Magyarország Ungvári Főkonzulátusa alapította, amelyet képzőművészeknek ítélnek oda értékes életművükért, valamint a társaság munkáját kiemelkedően támogató személyeknek, közszereplőknek adományozzák.

A díjat 2018-ban Őri Mihály grafikus-festőművésznek és Szalipszki Endre nyugalmazott beregszászi főkonzulnak ítélték oda, ők ketten vehették át az Erfán Ferenc ipar- és festőművész tervei alapján készült bronzérmét, a névre szóló díszoklevelet és az egyszeri pénzjutalmat Kulin Ágnestől, a RIT elnökétől, Buhajla József ungvári magyar főkonzultól és Mester Andrástól, a KMKSZ gazdasági és önkormányzati titkárától.

Őri Mihály 1949-ben született Ungváron, művészeti tanulmányait az Ungvári Iparművészeti Szakközépiskolában kezdte. 1968–72 között az Odesszai Usinszkij Képzőművészeti Főiskola grafika szakán tanult. 1995-től tagja a RIT-nek, többnyire akvarellel dolgozik, legkedveltebb témája Ungvár város, amely képein jól felismerhető. Alkotó munkájának hangsúlyos részét képezi a reális és absztrakt képi jegyeket ötvöző szimbolikus ábrázolás.

Szalipszki Endre magyar diplomata 1954-ben született Szikszón. A Sárospataki Rákóczi Gimnáziumban érettségizett, 1978-ban a Moszkvai Állami Nemzetközi Kapcsolatok Egyetemén külpolitikai újságíró diplomát szerzett, majd a magyar sajtóban dolgozott, egyebek között a Magyar Hírlap külpolitikai rovatának munkatársa volt. 1988-tól diplomata, 1990–94 között a moszkvai magyar nagykövetségen sajtóattaséként dolgozott. 2010-ben érkezett Kárpátaljára, előbb Ungváron volt Bacskai József főkonzul helyettese, majd 2014-től 2017-es nyugdíjba vonulásáig beregszászi főkonzulként segítette a kárpátaljai magyarság ügyét és szorgoskodott a magyar–ukrán kapcsolatok javításán. 2017-ben Ungváron díszpolgári címet kapott. Kárpátalján tudatosan törekedett arra és diplomataként végzett politikai munkája egyik meghatározó elemének tartotta, hogy a minőségi magyarországi kultúra bemutatkozási lehetőségekhez jusson itt és a hágón túli területeken egyaránt. Közreműködött abban is, hogy a kárpátaljai kulturális értékeket, így a Révész Imre Társaság alkotóinak munkáit Magyarországon is minél szélesebb körben megismerhessék.

Kulin Ágnes, a RIT elnöke ünnepi beszédében hangsúlyozta: „Ezzel a csoportos kiállítással búcsúzunk az eltelt évtől, és ezt tesszük jelképes ajándékként mindannyiunk karácsonyfája alá. Téli tárlatainkra nem megszabott programot követve készülnek az alkotók, mindenkinek szabad teret és támogatást adunk ahhoz, hogy saját elképzeléseiből, legjobb tudása szerint létrejött munkákkal jelenjen meg a téli tárlatokon. Ezért is ilyen sokszínű ez a tárlat. Végighaladva a termeken találkozunk a kárpátaljai festőiskola hagyományait követő alkotásokkal, de jelen vannak a modernebb absztrakt és absztrakt expresszionista megoldások, valamint néhány szimbolista, szürrealista alkotás, de a dekoratív grafikai megoldások is.”

Kulin Ágnes felidézte, hogy a társaság 2018-ban több csoportos kiállítást rendezett, többek között a Rákóczi-főiskolán és a beregszászi magyar konzulátuson. Tagjaik több hazai, romániai, kijevi és brüsszeli egyéni tárlattal is bemutatkozhattak ebben az évben. Az idén elkészült a társaság honlapja  (reveszimretarsasag.hu), és kaptak egy irodahelyiséget is a KMKSZ új ungvári székházában. Végül köszöntet mondott a társaság legfontosabb támogatóinak.

A kitüntetettek közül Szalipszki Endre tudósítónk kérdésére válaszolva elmondta: „Minden elismerés kedves az ember szívének. Az pedig, hogy ez nem aktív koromban történt, még inkább növeli az értékét. A Kárpátalján eltöltött hét év az életemnek igen fontos része volt, nemcsak munkának tekintettem az itteni, ungvári, illetve beregszászi működést, hanem valóban a kollégáimmal mindent megtettünk azért, hogy a magyarság ügyén lendítsünk, másrészt pedig a két ország kapcsolatain – amennyire tőlünk tellett természetesen. Most, így karácsony közeledtével azt hiszem, hogy a Révész Imre-díj a legszebb ajándék, amit majd a karácsonyfa alá tehetek, bár szeretteim, hozzátartozóim a szokásoknak megfelelően készülnek az ajándékokkal, akárcsak én magam is, de mégis azt hiszem, idén ez lesz a legszebb ajándék, ami a fenyőfa alá kerül.”

Szalipszki Endre a díjjal járó pénzjutalmat felajánlotta az Ungvári Erdélyi Béla Művészeti Akadémián tanuló tehetséges diákok támogatására, a támogatandó egy vagy két diák kiválasztását a RIT vezetőire bízta.

A kiállítás Ungváron a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeumban 2019. január 18-ig tekinthető meg.

Badó Zsolt