Szakértő: Idén várhatóan több szeszes italt vásárolhatunk a pénzünkért, mint tavaly

2019. január 6., 10:46 , 937. szám

A 2019-es esztendőben előreláthatóan több vodkát, bort és sört vásárolhatunk a pénzünkért, mint 2018-ban – írja a Facebook közösségi oldalon Olekszij Dorosenko, a Kereskedelmi Láncok Ukrajnai Beszállítói Szövetségének vezérigazgatója, akit az UNIAN hírügynökség idéz.

Az Állami Statisztikai Szolgálat adataira hivatkozva a szakértő rámutat, hogy az elmúlt időszakban a szeszes italok valamennyi fajtája drágult Ukrajnában, amit egyebek mellett a cukor és az alma drágulásával indokolnak. Így egy 0,5 literes palack belföldi gyártású sör és vodka ára 11%-kal emelkedett, miközben az Ukrajnában készült asztali borok 7%-kal kerültek többe az elmúlt év végén. Ennek következtében 2018 decemberének elejére fél liter vodka ára országos átlagban 90,40 hrivnyát tett ki, 0,75 liter ukrajnai boré pedig 62,3 hrivnyát, míg 0,5 liter Ukrajnában főzött sörért átlagosan 15,1 hrivnyát kértek el.

Eközben, mutat rá Dorosenko, a házi pálinka kedvelői tudják, az elmúlt év folyamán a cukor ára 10%-kal esett vissza, az almáé pedig 44%-kal. A szeszes italokra kivetett jövedéki adóból származó bevétel ugyanakkor folyamatosan csökkent az elmúlt években, miután csökkent a legális gyártók termékeinek fogyasztása – a sör és a bor kivételével –, és értelemszerűen a gyártás is visszaesett. Szerinte ennek tudható be, hogy 2019-re nem irányozták elő a jövedéki adó további növelését, holott a kormány előzetesen fontolgatott egy 5%-os emelést.

Mint kifejtette, a fentiek alapján valószínűsíthető, hogy idén nem kell számottevő áremeléssel számolni a szeszes italok tekintetében – hacsak a Gazdaságfejlesztési Minisztérium úgy nem dönt, hogy emeli a minimális kiskereskedelmi értékesítési árat. Úgy véli, hogy a szeszes italok ára optimális esetben csak az előállítási költségek növekedésének mértékével fog nőni, ami várhatóan elmarad majd az infláció ütemétől.

Ugyanakkor a Kereskedelmi Láncok Ukrajnai Beszállítói Szövetségének vezérigazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy egy ukrán polgár tavaly augusztusban 111 0,5 literes palack vodkát vásárolhatott az átlagbérből, vagyis hárommal többet, mint 2018 elején. A szakértő véleménye szerint várhatóan 2019-ben is folytatódni fog az ukrajnai minimálbér és az átlagbér vásárlóerejének szeszes italban mért növekedése, miután az italok árszintje lassabban nő majd, mint a béreké. Vagyis, vonja le a nyilván sokakat megörvendeztető végkövetkeztetést a szerző, idén várhatóan több vodkát, bort és sört vásárolhatnak a polgárok a pénzükért, mint tavaly. Dorosenko szerint az mindenképpen pozitívum, hogy a jelenleg az olcsóbb hamisított termékeket fogyasztó polgárok egy része valószínűleg visszatér majd a legális termékek vásárlásához.

(unian.ua/Kárpátalja)