Egész éjszaka keresték a Kárpátokban eltévedt turistákat – egyelőre nem találják őket

2019. január 7., 08:14

Két értesítést is kaptak a kárpátaljai mentőalakulatok eltévedt sízőkről – jelentette a mukachevo.net.

A Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálata Kárpátaljai Megyei Főosztályának tájékoztatása szerint az első értesítés tegnap, január 6-án 17 órakor érkezett. A turisták közölték, hogy az Ökörmezői járásban található Himba-hegyen síeltek, s a rossz látási viszonyok miatt eltévedtek. A férfiaknak azt javasolták, hogy tartsanak Nyírhalom (Berezinka) falu irányába, de ők ehelyett a hegytető felé indultak a meredek emelkedőn. Valamivel éjfél után bukkantak rájuk. Egyikük azonban nem bírt továbbmenni, ezért még korábban hátramaradt, hogy bevárja a hegyimentőket. Bár társai megadták GPS-koordinátáit, a helyszínen csak a síbotjait és az álarcát találták meg hajnali 3 óra tájban. A keresés folytatódik.

Két másik, ugyancsak a Himba-hegy térségében eltévedt sízőről is beszámoltak tegnap este. A hegyimentőket a turisták egyikének felesége értesítette valamivel 20 óra után. Nem sikerült mobiltelefonos kapcsolatot létesíteni velük, a keresésük folytatódik.

A kutatásban 16 hegyimentővel és három járművel vesznek részt a volóci járási alsóvereckei, a munkácsi és az ökörmezői hegyimentő-alakulatok.

(mukachevo.net/Kárpátalja)