Ukrajna 2018: az önlejáratás éve

2019. január 9., 20:11 , 937. szám

Bár Kijevben már-már hagyomány, hogy minden rosszért Moszkvát hibáztassák, 2018-ban az ukrán kormányzatnak önerejéből is sikerült néhány esetben aláásnia saját hitelét.

Az elmúlt esztendő eseményei között mazsolázva érdemes fontosságuk alapján rangsorolni a történéseket, amitől úgy tűnhet, mintha visszafelé haladnánk az időben. Ma, alig néhány nappal szilveszter után az ország – de a sajtó mindenképpen – a Kijev központú Ukrán Pravoszláv Egyház önállóságát elismerő okirat, a tomosz kiadását tekinti 2018 legjelentősebb eseményének.

Az ukrán egyház elszakadását a Moszkva központú orosz pravoszláv egyháztól, illetve önálló (autokefál) egyházként való elismerését a pravoszláv egyházak családjában Petro Porosenko elnök kezdeményezte még az elmúlt év elején, amit sokan választási kampánya részének tekintettek. Némi meglepetésre a moszkvai patriarchátus elkeseredett ellenállása ellenére Bartolomeiosz konstantinápolyi pátriárka megindította az ukrán egyház hivatalos „önállósodásának” folyamatát, amely január 6-án Isztambulban zárult le az önálló helyi egyházként való elismerést kimondó okirat (tomosz) átadásával Epifanyijnak, Kijev és egész Ukrajna metropolitájának.

Korábban sokan attól tartottak, hogy a tomosz megadásával az immár „hivatalossá” vált ukrán egyház állami segítséggel nekilát a továbbra is Moszkva fennhatóságát elismerő egyházközségek „átcsábításának”. A hírek szerint eddig mintegy tucatnyi, korábban a moszkvai patriarchátus fennhatósága alá tartozó gyülekezet csatlakozott a Kijev központú ukrán egyházhoz. Így egyelőre nem egyértelmű, hogy összességében miként alakul a Kijev, illetve a Moszkva fennhatóságát elismerő ukrajnai pravoszlávok viszonya. Mindenesetre egyesek szerint Porosenko az önálló ukrán egyház létrehozásával legalább annyi ellenséget szerzett magának a lakosság körében, mint ahány támogatót.

A tomosz kiadásával szinte egy időben történt, de néhány napra talán még nagyobb port kavart az országban a hadiállapot bevezetése. Minden azzal kezdődött, hogy az orosz határőrség hajói november 25-én megtámadták és elfogták legénységükkel együtt az ukrán haditengerészet három hajóját, amelyek Odesszából a Kercsi-szoroson keresztül az azovi-tengeri Mariupolba tartottak. Erre az egyébként katonai szempontból nem túl jelentős incidensre hivatkozva Petro Porosenko elnök, illetve a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács a hadiállapot bevezetését kezdeményezte az országban két hónap időtartamra. A Legfelső Tanács azonban nem adta beleegyezését az intézkedéshez, miután az egyenértékű lett volna az idén márciusban esedékes elnökválasztás elhalasztásával. A parlament november 26-án órákig tartó alkudozás eredményeként az ország 12 érintett megyéjében engedélyezte a hadiállapot bevezetését, s ott is csupán egy hónap időtartamra, azaz december 26-ig, miáltal nem volt akadálya annak, hogy december 31-ével kezdetét vegye az elnökválasztási kampány. A szakértők és a politikusok közül kezdettől kevesen kételkedtek abban, hogy a választók körében meglehetősen népszerűtlen államfő valódi célja a hadiállapot bevezetésével tekintélye növelése, valamint az elnökválasztás elhalasztása lett volna egy számára kedvezőbb időpontra, mivel pedig ez nem sikerült, Porosenko próbálkozását az alkotmányos rend felfüggesztésére kudarcként értékelték. Alátámasztja ezt a vélekedést, hogy utóbb senki nem igyekezett különösebben tényekkel alátámasztani, mivel járult hozzá az egy hónapon át tartó hadiállapot az ország védelmi képességeinek megerősítéséhez.

Az elmúlt év egyik legnagyobb visszhangot kiváltó belpolitikai gyökerű incidense a herszoni jogvédő, Katerina Handzjuk ellen júliusban elkövetett merénylet volt. A herszoni városháza tisztviselőjét otthona közelében öntötte le kénsavval a merénylő, minek következtében a nő testének 30%-án égési sérülések keletkeztek. November 4-én, hosszas szenvedés után, a jogvédő a gondos kezelés ellenére is belehalt sérüléseibe. Az eset óriási felháborodást keltett országszerte, miután a közvélemény láthatóan megelégelte, hogy az országban már hosszabb ideje ismét büntetlenül követnek el támadásokat jogvédők, civil aktivisták és ellenzéki politikusok ellen. Jellemző, hogy bár a rendőrség némi huzavona után letartóztatta az elkövetőket, máig nem nevezték meg a Handzjuk elleni támadás „megrendelőit”.

Ugyancsak komoly botrány kerekedett abból, hogy májusban a hatóságok megrendezték Kijevben Arkagyij Babcsenko orosz újságíró meggyilkolását. Május 29-én közölték, hogy a merénylő fővárosi otthona közelében lőtt rá a zsurnalisztára, ám egy nappal később az SZBU és a Legfőbb Ügyészség közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Babcsenko él, a gyilkosságot pedig az ellenzéki újságíró életére törő, állítólag Moszkva által pénzelt személyek kézre kerítése céljából rendezték meg. Babcsenko állítólagos meggyilkolása külföldön nagy visszhangot váltott ki, ám még nagyobb volt a felzúdulás, amikor kiderült, hogy az ukrán igazságügyi szervek az egész planétát lóvá tették. Úgy tűnik, az eset egyszer s mindenkorra aláásta a külföld bizalmát az ukrán hatóságok bejelentései iránt.

Ezzel együtt tavaly is megvolt az esély arra, hogy javítson imidzsén az ország, hiszen tavasszal Kijevben rendezték a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjét. A jó rendezéssel Európának küldendő pozitív üzenetnek azonban akadtak negatív mellékzöngéi. Előbb úgy volt, hogy kapacitás hiányában a kijevi nemzetközi repülőtér nem tudja fogadni a Liverpoolból érkező szurkolók gépeit – ilyesmire eddig nemigen volt példa a BL történetében –, később a Kijevbe mégiscsak eljutó szurkolókat világviszonylatban is méregdrága vendégszobákkal döbbentette meg az ukrán főváros. Ezek után csak hab volt a tortán, hogy megjelent néhány felvétel az interneten arról, amint Andrij Pavelkónak, az Ukrán Labdarúgó-szövetség (FFU) elnökének lánya a Bajnokok Ligája trófeájával játszadozik. Talán mondanunk sem kell, hogy az FFU-ban utóbb semmi kivetnivalót nem találtak a dologban, bár a képeket gyorsan eltávolították a világhálóról…

(zzz)