Idén már 25 tűzeset történt Kárpátalján, melyek három emberéletet követeltek

2019. január 13., 13:31

Az idei esztendő első napja óta 25 tűzesetet jelentettek Kárpátalja megyében, melyekben hárman életüket vesztették, egy további személy pedig megsérült – jelentette a mukachevo.net a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálatának (DSZNSZ) Kárpátaljai Megyei Főosztálya nyomán. 

A szolgálat pénteki közleménye rámutat, csupán január 10–11-én három olyan tűzeset is történt a megyében, amelyek emberéletet követeltek.

Így január 10-én 21.45 óra tájban tűz keletkezett egy családi házban az ungvári járási Felsődomonyán (Onokivci). Az esetben életét vesztette a ház 81 éves tulajdonosa.

Még ugyanazon a napon, valamivel 23 óra előtt gyulladt ki egy épület a szolyvai járási Malmoson (Sztrojne). Az üszkök között bukkantak rá egy helyi lakos élettelen testére.

Január 11-én reggel újabb tűzesetet jelentettek Felsődomonyáról. Valamivel 8 óra után keletkezett tűz abban a fém bódéban, amelyben tulajdonosa ideiglenesen húzta meg magát.

A lángokat néhány perc alatt sikerült eloltani. Oltás közben bukkantak rá a tűzoltók a 62 éves lakó holttestére. A helybéliek elmondása szerint az áldozat az úgynevezett kockázati csoporthoz tartozott: magányosan élt, szerette az italt és szokása volt rágyújtani az ágyban – mutat rá a DSZNSZ.

Valamennyi esetben vizsgálat indult, folyamatban van a tűz okainak megállapítása, illetve a keletkezett kár felmérése. 

(mukachevo.net/Kárpátalja)