Lendületben a kárpátaljai magyar turizmus

Interjú a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács elnökével

2019. január 13., 19:23 , 937. szám
Mester András

A Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács (KMTT) aránylag fiatal megyei szervezet, melynek célja a kárpátaljai magyar nemzetiségű, turizmussal foglalkozó vállalkozók összefogása, szakmai felkészítése, illetve segítségnyújtás a számukra, hogy minél sikeresebb munkát tudjanak végezni. A szakmai szervezet elmúlt évéről, terveiről beszélgettünk Mester Andrással, a KMTT elnökével, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) gazdasági-önkormányzati titkárával.

– Hogyan értékelné a KMTT munkáját a magunk mögött hagyott év történéseinek tükrében?

– Úgy gondolom, sikeres évet zártunk, mert  a magyar kormány segítségével nagyon sok és hathatós programot szerveztünk. Minden program azt a célt szolgálja, hogy az ideérkező turisták minőségi szolgáltatást kapjanak, és a kárpátaljai magyar turisztikai szolgáltatásokat olyan szintre emeljük, hogy visszajárjanak a hozzánk ellátogatók.

– Milyen konkrét feladatokat sikerült megvalósítaniuk e téren?

– Szervezetünk az év elején nagyon sok célt tűzött ki, úgymint az idegenvezetői, valamint a vendégfogadói képzés, a vendégházak minősítése, illetve a kárpátaljai magyar turizmus képviselete különböző rendezvényeken.

Az idegenvezetői képzésen több mint 25 résztvevő szerzett szakirányú képesítést. A vendégfogadói tanfolyamunkat közel hetvenen  végezték  el sikeresen. A vendégház-minősítés egy régi álmunk volt. Jelenleg több mint 200 kérvényező adta be  a pályázatát és igényét arra, hogy a vendégházát minősítsük. A magyarországi „napraforgós” rendszer mintájára kidolgoztunk egy programot, és adaptáltuk a helyi ukrajnai viszonyokhoz. Már körülbelül 100 vendégházat sikerült is minősítenünk, amelyek megkapták az 1, 2, 3, illetve 4 napraforgós minősítést. Ez arra szolgál, hogy az a turista, aki ellátogat Kárpátaljára, azokat a szolgáltatásokat kapja meg, amelyek a vendégház hirdetésében szerepelnek.

A megszerzett tudást mindig frissíteni kell, hiszen a turizmus igen intenzíven fejlődő gazdasági ágazat, ezért nem szabad leragadnunk az 5-10 évvel ezelőtti szintnél.

Mindezek mellett a KMTT sikeresen képviselte a kárpátaljai magyar turizmust a budapesti utazási kiállításon, ahová elvittük a turisztikai objektumoknak a hozzánk eljuttatott  reklámanyagait, azokét, akik fontosnak tartották, hogy képviseljék Kárpátalját a budapesti kiállításon.

– Melyek a kárpátaljai magyar turizmus fejlesztésének fő stratégiai szempontjai?

– A turisztikai tanács nagyon fontosnak tartja, hogy egységes legyen a kárpátaljai magyar turizmus, ezért elkezdtük egy program kidolgozását, amelyből olyan adatbázis áll majd a rendelkezésünkre, mely által meg tudjuk határozni, hogy a kárpátaljai magyar turizmusnak milyen irányba kell mozdulnia. A jövőben ez nagy segítség lesz ahhoz is, hogy adott esetben milyen pályázati lehetőségeket kellene az Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központnak kiírnia.

– Milyen irányba fejlődött a kárpátaljai turisztikai élet?

– Kárpátalján 2018-ban a turisztikai élet az elmúlt évekhez képest felvirágzott, növekedés volt tapasztalható, és nemcsak a magyarországi turisták viszonylatában, hanem egyre több ukrán turisztikai szolgáltató és iroda közvetít turistacsoportokat vidékünkre. Ehhez a felénk irányuló fokozott érdeklődéshez kellene felnőnünk, hogy minél több turistát tudjunk fogadni minőségi szolgáltatásokat nyújtva a számukra.

– Ejtsünk még néhány szót a Kárpátaljai gasztrokalauz című kiadványról.

– A KMTT az év végére még egy programot indított, a Kárpátaljai gasztrokalauz kiadását, amely az  anyaországi Magyar Konyha című gasztromagazin egyik mellékleteként jelent meg. Ebben szerepelnek azok a kárpátaljai turisztikai vállalkozások, amelyek teljes mértékben megfelelnek a magyarországi színvonalnak. Több mint 190 kárpátaljai vendéglátóegység került be a kiadványba. Úgy gondoljuk, hogy ennek egy ukrán nyelvű változatát is ki kell adnunk,  mivel nagyon fontos az, hogy a hozzánk érkező ukrán turisták is megtalálják a számukra megfelelő helyeket. Ezen is fogunk dolgozni a jövőben, valamint azon, hogy egy év múlva még több sikeres programról számolhassunk be.

D.P.