Ady Endre: Góg és Magóg fia…

2019. január 16., 09:37 , 938. szám

Góg és Magóg fia vagyok én,

Hiába döngetek kaput, falat

S mégis megkérdem tőletek:

Szabad-e sírni a Kárpátok alatt?

 

Verecke híres útján jöttem én,

Fülembe még ősmagyar dal rivall,

Szabad-e Dévénynél betörnöm

Új időknek, új dalaival?

 

Fülembe forró ólmot öntsetek,

Legyek az új, az énekes Vazul,

Ne halljam az élet új dalait,

Tiporjatok reám durván, gazul.

 

De addig sírva, kínban, mit se várva

Mégiscsak száll új szárnyakon a dal

S ha elátkozza százszor Pusztaszer,

Mégis győztes, mégis új és magyar.

 

 

Száz éve halott Ady Endre. 1919. január 27-én hunyt el. A Magyar Nemzeti Múzeum előcsarnokából temették az alig több, mint negyvenegy évet élt költőt, és utolsó útján rajongóinak hatalmas serege kísérte.

Ady határkő a magyar költészetben. Új versek című kötetének megjelenése óriási visszhangot keltett. Szinte senkit sem hagyott hidegen az addig teljesen ismeretlen hang, az utánozhatatlan – csöppet sem szerény – magatartás, és az a tabukat döntögető merészség, melynek kiváló példája a Góg és Magóg fia… kezdetű költemény. Az Új versek nyitó darabjaként jelent meg a cím nélküli költemény, és szerzőnk önképének, illetve költői hitvallásának reprezentáns darabja lett.

Ady nagy magabiztossággal volt tudatában újszerűségének. E négy rövid versszakból álló versben úgy jelenik meg hatszor az „új” szó, hogy az elsőben nem is szerepel. „Új időket”, „új dalokat” emleget, „új énekes Vazult”. Újak itt a „szárnyak” is. De ez a szó az utolsó két sor által emelkedik mindenek fölé: „S ha elátkozza százszor Pusztaszer, / Mégis győztes, mégis új és magyar”…

Penckófer János