Lengyel alkotmánybíróság: alkotmányellenesek az ukrán nacionalisták bűntetteire vonatkozó törvényes előírások

2019. január 17., 15:24

Nem egyeztethetők össze az alkotmánnyal a Lengyelország jó hírnevét védelmezni hivatott törvénynek azok az előírásai, amelyek az ukrán nacionalisták által – egyebek között a második világháború idején – elkövetett bűncselekmények tagadását szankcionálják – állapította meg a lengyel alkotmánybíróság csütörtökön nyilvánosságra hozott ítéletében.

A jogszabályt a lengyel parlament tavaly januárban szavazta meg a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetéről (IPN) szóló törvénymódosítás részeként. Andrzej Duda elnök a törvénymódosítást februárban jóváhagyta, de egyúttal utólagos alkotmánybírósági normakontrollt kért.

A Kijev tiltakozását kiváltó előírások büntethetővé tették a Harmadik Birodalommal kollaboráló ukrán nacionalista alakulatok bűntetteinek tagadását.

Az alkotmánybíróság gyakorlatilag egyetértett Andrzej Duda azon kifogásával, hogy a szabályozás nem határozza meg pontosan a bűncselekménynek minősülő tetteket, illetve ezek elkövetőit.

A törvény „az ukrán nacionalisták által 1925 és 1950 között elkövetett bűntetteket” említ. Példaként hozza fel „az ukrán nacionalistáknak a zsidók kiirtásában való közreműködését”, valamint az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) által 1943 nyarán elkövetett, több mint százezer lengyel áldozattal járó, Lengyelország által népirtásnak minősített volhíniai mészárlást.

Az alkotmánybíróság szerint a jogszabály szövegéből nem derül ki, hogy az „ukrán nacionalisták” fogalom alatt csak a politikai vagy fegyveres struktúrákban való részvétel értendő, vagy általában a lengyel állam ellen irányuló ukrán nemzeti mozgalommal való azonosulás.

Az első világháború utáni és a második világháborús korszakot jellemző lengyel–ukrán kapcsolatok megítélése máig politikai és történészi vita tárgyát képezi Varsó és Kijev között. Eltérően ítélik meg elsősorban az 1943 februárjában kezdődött, és ugyanazon év július 11-én tetőzött volhíniai mészárlást. Varsó népirtásnak minősíti a történteket, az ukrán történészek viszont a második világháborús lengyel–ukrán fegyveres konfliktus következményének tekintik azt, és közös, arányos felelősségről beszélnek.

Az IPN-ről szóló törvény tavalyi módosítása a „lengyel haláltáborok” típusú szóhasználatot, vagyis a német náci bűnöknek Lengyelországra való áthárítását is büntethetővé tette volna, ami Izrael és az Egyesült Államok tiltakozását váltotta ki. A lengyel-izraeli párbeszéd eredményeképpen ezeket az előírásokat a lengyel törvényhozás már tavaly nyáron megváltoztatta. Egyúttal a lengyel és az izraeli kormányfő közös nyilatkozatában a „lengyel haláltáborok” típusú kifejezéseket „a náci németeknek a haláltáborok létrehozásáért viselt felelősséget kisebbítőnek” minősítették.

(MTI)