Naszirov is elnökjelölt szeretne lenni

2019. január 17., 18:38

Roman Naszirov, az Állami Fiskális Szolgálat (DFSZ) egykori vezetője benyújtotta az elnökjelöltként való bejegyzéséhez szükséges dokumentumokat a Központi Választási Bizottságnak (CVK) – közölte az Ukrajinszka Pravda Kosztyantin Hivrenkónak, a CVK szóvivőjének január 16-i tájékoztatása alapján.

„Körülbelül 16.45 óra lehetett, amikor Naszirov úr behozta és benyújtotta az önjelölt elnökjelöltként való bejegyzéséhez szükséges dokumentumokat” – közölte. 

A CVK-nak ezek után öt nap áll a rendelkezésére, hogy bejegyezze őt, vagy elutasítsa a jelentkezését.

Az Ukrajinszka Pravda emlékeztet, hogy a Nemzeti Korrupcióellenes Hivatal (NABU) 2017. március 2-án azzal gyanúsította meg Roman Naszirovot, a DFSZ akkori vezetőjét, hogy 2015–2016 folyamán Olekszandr Oniscsenko parlamenti képviselő érdekében törvénysértő módon felhatalmazta a DFSZ regionális és területi szerveinek vezetőit, hogy fogadjanak el alaptalan határozatokat több cég adóhátralékának részletekben történő kiegyenlítéséről. Március 8-án a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte a gyanúsított tisztviselőt, március 16-án azonban Naszirov felesége letette érte a 100 millió hrivnya óvadékot, így elhagyhatta a fogdát.

2018. január 31-én a miniszteri kabinet elbocsátotta a hivatalából felfüggesztett tisztviselőt. 2018. december 1-jén ugyanakkor a közigazgatási bíróság visszahelyezte őt hivatalába és 184 ezer hrivnya kártérítést ítélt meg neki. Hírek szerint a kormány fellebbezni szándékozott a bíróság határozata ellen.

Naszirov immár a tizennegyedik, aki versenybe kíván szállni az államfői posztért. Az elnökválasztást március 31-re írták ki.

(pravda.com.ua/Kárpátalja)