„Igyekszem keresztény értékek szerint élni és dolgozni”

Iváncsik Attilának ítélték a Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjat

2019. január 30., 12:47 , 940. szám

Az újságírói hivatás megbecsülésének jeléül a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2001-től minden évben ösztöndíjjal támogatja a média egy-egy munkatársát a keresztény értékrend szakmailag megalapozott és hiteles képviseletének elősegítéséért. A Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjat idén Iváncsik Attila, a TV21 Ungvár magyar szerkesztőségének munkatársa, a Kossuth Rádió kárpátaljai tudósítója kapta. Az elismerés kapcsán Iváncsik Attilával beszélgettünk.

– Kitől tudta meg, hogy idén az ön munkásságát ismeri el a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2001-ben alapított elismerésével és ösztöndíjával?

– Komoly háttérmunka folyt az ügyben, amit én csak utólag tudtam meg. Karácsony környékén kaptam egy levelet postán, amelyben az volt, hogy gratulálnak, 2019-ben én kapom a Szalézi Szent Ferenc-díjat és ösztöndíjat. Nagyon meglepődtem, mert nem számítottam rá – őszintén szólva. Nagyon nagy megtiszteltetés, különösen azért is, mert én református vagyok, református családban is születtem. Az Ungvári Református Gyülekezetnek presbitere vagyok, korábban a Kárpátaljai Református Egyházkerület sajtódíját már megkaptam. Azért is lepődtem meg igazából, mert ez egy katolikus elismerés, de annál értékesebb a számomra, mert reformátusként tiszteltek meg ezzel, és figyeltek fel arra, amit csinálok. Egyébként fontosnak tartom a saját újságírói munkásságomban is az ökumenizmust, másrészt soha nem teszek a kárpátaljai történelmi egyházak között különbséget, hisz mindannyian ugyanazért a célért küzdenek. Hirdetik az igét, lelki gondozást végeznek, és mindemellett számos olyan feladatot is felvállalnak, amelyek igazából nem is lenne a feladatuk, kezdve a gyermekotthonoktól a szegénykonyhákon át az önkéntes tűzoltóságig.

– Tíz éve annak, hogy a kárpátaljai televíziós munkája mellett tudósítja a Kossuth Rádiót is…

– Valóban, a Jóisten kegyelméből szinte napra pontosan tíz éve tudósítom a Kossuth Rádiót, szakmai szempontból erre vagyok a legbüszkébb. Jó visszacsatolása az elmúlt tíz évnek ez a díj.

– Budapesten, ünnepélyes körülmények között vehette át a díjat, amely egy emlékplakettből és ösztöndíjból áll…

– Nagyon megható volt. A médiában dolgozókért bemutatott szentmisével kezdődött a budapesti Központi Papnevelő Intézet (KPI) melletti Egyetemi templomban, ahol Cserháti Ferenc, a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergom-budapesti segédpüspök Veres Andrással, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökével és más papokkal közösen celebrált. Majd átmentünk a Központi Papnevelő Intézet dísztermébe, ahol Erdő Péter bíboros, prímás mondott köszöntőbeszédet, jelen volt többek között Veres András püspök, Kocsis Fülöp érsek-metropolita, Cserháti Ferenc segédpüspök, valamint a Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíj korábbi kitüntetettjei is.

– Mire kötelezi ez a díj?

– Ezt a díjat 35 év alatti újságíróknak adják. Én úgy tartom, hogy nagyon sok 35 év alatti tehetséges újságíró van Kárpátalján is, akik ugyanúgy megkaphatták volna.

Egyébként a díj egyik célja – ha jól tudom –, hogy világi újságíró legyen a kitüntetett, aki képviseli a keresztény értékeket, de nem feltétlenül katolikus.

A díj a keresztény elvek képviseletére kötelez, de ez számomra nem kötelesség, eddig is szívügyemnek éreztem, és a jövőben is kötelességemnek érzem majd függetlenül mindentől. Igyekszem keresztény értékek szerint élni és dolgozni.

dózsa